Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
315.37
bux:
153299.24
2026. szeptember 22. kedd Móric

Szétesőben az SZDSZ - elemzők a párt jövőjéről

Többszörös válságban, sőt egyenesen szétesőben van az SZDSZ - vélik az InfoRádió által megkérdezett politikai elemzők. Ágh Attila egyenesen két kis pártról beszél a szabad demokraták kapcsán, Giró-Szász András pedig azt veti fel: egy esetleges koalíciós szakadást image-építésre használhatna a párt.

Csaknem két hete tart a botrány az SZDSZ tavalyi elnökválasztása miatt, azóta sorra számol be a sajtó azokról az álküldöttekről, akik jogtalanul vettek részt az a vezetőválasztáson. Sokan már-már legitimációs válságról beszélnek, az ügyvivők közül többen felfüggesztették tisztségüket.

Eközben a koalíció újra tárgyalja a már elfogadott pénztártörvényt, az egészségügyi reform egyik alappillérét, a szocialisták ugyanis ismét vitatják a szabad demokraták kezdeményezését a magántőke bevonásáról.

Az SZDSZ-es politikusoknak tehát több fronton kell harcolniuk, eközben pedig azzal is szembe kell nézniük, hogy pártjuk támogatottsága jelentősen csökkent, jelenleg jóval a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalék alatt állnak.

Az SZDSZ-nek jót is hozhat a koalíciós szakítás

Az elemzők mindezek után a párt és a koalíció szétesésről is beszélnek. A Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint a koalíció esetleges szakadása nem lehetetlenítené el sem az SZDSZ, sem az MSZP helyzetét, a szocialisták ugyanis kisebbségben is tudnának kormányozni, a szabad demokraták pedig image-építésre használhatnák az ellenzéki szerepet.

Giró-Szász András politikai szakértő szerint az SZDSZ most többszörös válságban van, így nem valószínű, hogy a választásokra fel tudja magát szívni. Pedig ez eddig mindig sikerült a pártnak, a választások közötti időkben többször zuhant már a támogatottsága a küszöb alá.Az elemző szerint azonban a mostani elnökválasztási válság egy már földre került pártot sújtott, a botrány, a koalíció vitája és a választói támogatás jelentős csökkenése egyszerre jelentkezett.

Giró-Szász András a koalíció jövője kapcsán úgy látja: egy esetleges szakadás nem tenne feltétlenül rosszat a kisebbik kormányzópártnak. A szocialisták szerinte kisebbségben is tudnának kormányozni, hiszen az egyes döntésekhez találnának néhány támogatót az SZDSZ vagy az MDF politikusai körében, így mindig megszerezné a többséget. A szabad demokraták pedig arculatot, karaktert tudnának adni maguknak.

Ha ismét Kóka nyer, tartósan elvész a pártegység

Ágh Attila politológus úgy látja: a párt elnökválasztási csalása következtében a kis párt két még kisebb pártra szakadt, ez pedig a szakértő szerint valószínűsíti, hogy nem lesz sikeres a 2009-es európai parlamenti választásokon, és így a 2010-es parlamenti választáson sem.

Mint mondta, Kóka János pártelnök kifelé sodródásából ugyan következne Fodor Gábor, a tavalyi elnökválasztáson alul maradt aspiráns előretörése, azonban az SZDSZ meghatározó személyiségei - például Kuncze Gábor - továbbra is a jelenlegi elnököt támogatják.

Ha pedig Kóka János ismét legyőzi Fodor Gábort, akkor tartósan elvész a pártegység, a fodoristák ugyanis nem fognak besorolni a mostani vezetés mögé - véli Ágh Attila.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×