Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.45
bux:
153736.77
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kóka János nem mond le

Az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi a párt országos tanácsánál. Erről Kóka János pártelnök beszélt a két testület együttes ülésének szünetében.

A liberális párt elnöke közölte: a rendkívüli küldöttgyűlés tudja megnyitni az utat a teljes körű tisztújításhoz.

A politikus elmondta, hogy a javaslatot három tartózkodással fogadták el, de Kóka János újságírói kérdésre sem nevezte meg a tartózkodókat.A pártelnök egyúttal közölte, hogy a frakció megtárgyalta és megerősítette az úgynevezett Jüttner-jelentésben foglaltakat és bizalmáról biztosította az elnököt és a frakció vezetését.

Kóka János kijelentette, hogy a frakció és az ügyvivő testület közös határozatban ítélte el a tavalyi tisztújításon történt csalást és tudomásul vette, hogy Zagyvai Márton kilépett a pártból. Egyúttal felszólították a csalókat és azokat akik részt vettek a csalásból, hogy kövessék Zagyvai Márton példáját, és lépjenek ki a pártból.

Arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e az elnöki tisztségről úgy válaszolt, hogy az SZDSZ a csalásokban résztvevőket szólította fel lemondásra.

Azt is elmondta, hogy korábban a bizalom jegyében szervezték a választásokat, ezért a rendkívüli küldöttgyűlésre egy olyan javaslattal érkezik, ami jelentősen szigorítja a szabályokat. Hozzátette: áttekintik és módosítják a párt alapszabályát, hogy ilyen visszaélések ne történhessenek.

Két küldöttgyűlés lesz


Kóka János elmondta, hogy feltehetően két küldöttgyűlést tartanak majd, ahol az első, a rendkívüli küldöttgyűlés hozza meg azokat az új szabályokat, amelyek alapján küldötteket lehet állítani, és ez követheti a tisztújító küldöttgyűlés. A rendkívüli küldöttgyűlés a jelenlegi küldöttek részvételével zajlik majd le.

A pártelnök azt mondta: javasolni fogja az országos tanácsnak, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a rendkívüli, majd azt követően a tisztújító küldöttgyűlést is, mert az utóbbi adhat új legitimációt a vezetésnek.

Az ülésen nem vett részt az ügyvivő testületi tagságát pénteken felfüggesztő Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, John Emese és Szent-Iványi István.

A mandátumát szintén szüneteltető Béki Gabriella megjelent, ahogy a némi késéssel Demszky Gábor fővárosi főpolgármester is. Utóbbi jóval a sajtótájékoztató előtt el is hagyta az üléstermet, de kérdésekre nem válaszolt.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: megalakult a Médiatanács, nem támogatja Baka András legfőbb ügyészi jelöltjét a Tisza-frakció

Tisza-kormány: megalakult a Médiatanács, nem támogatja Baka András legfőbb ügyészi jelöltjét a Tisza-frakció

Az Országgyűlés kedden megválasztotta a Médiatanács új elnökét és 4 tagját. A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. Török Gábor politikai elemző úgy értékelte a helyzetet, hogy máris "eljött Baka András első szuverenitási tesztje". A parlament keddi ülésén visszaállította a kötelező kamarai tagságot az orvosok, fogorvosok és egészségügyi szakdolgozók számára, megválasztotta a Médiahatóság elnökét és négy tagját, illetve a koncessziókkal kapcsolatban is fontos döntést hozott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×