Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.12
bux:
151699.6
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az államfő aláírta és figyelmeztet

A köztársasági elnök aláírta a március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényt.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint a népszavazáson feltett kérdések és a népszavazás eredménye alapján a vizitdíjat és a kórházi napidíjat 2009. január 1-től kell eltörölni. Az Országgyűlésnek lehetősége van mindkét díjat ezt megelőzően is eltörölnie, ez azonban jogilag független a népszavazás eredményétől.

Sólyom László szerint ezért megtévesztő és indokolatlan mind a kormány, mind az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatok címe, és az a beállítás is, amely szerint ezek a törvények a népszavazáson született döntések végrehajtását jelentenék.

Az államfő szerint a népszavazást az Alkotmánybíróság határozatai alapján nem is lehetett volna megtartani, ha a kérdések alapján már ebben az évben el kellett volna törölni a díjakat.

A köztársasági elnök szerint ha a most elfogadott törvénnyel az Országgyűlés szabad elhatározásából, a népszavazási kérdőíveken szereplő időpontnál korábban, tehát már ez év április 1-én szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor felelős azért, hogy döntésének pénzügyi következményeit is rendezze, mind az egészségügyben, mind pedig a felsőoktatásban.

Az Országgyűlés március 17-én 199 igen, 1 nem szavazattal 149 tartózkodás mellett fogadta el a népszavazáson hozott döntések végrehajtásáról a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. Ennek alapján a vizitdíj és a kórházi napidíj április 1-től megszűnik, a tandíjat pedig be sem vezetik.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×