Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A kerületeknek is van javaslatuk a tömegközlekedés átalakítására

Tiltakozik a BKV tervezett járatritkítása ellen négy budai kerület vezetője. Láng Zsolt, II. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta: a városrészeknek vannak saját javaslataik a racionalizálásra.

A paraméterkönyv módosítási terve 10 százalékkal csökkentené a jelenlegi kapacitást, megszüntetne kerületeket összekötő járatokat. A javaslat szerint sok busz az esti órákban csak félóránként indulna, de lenne olyan terület, ahol kilenc óra után megszűnne a tömegközlekedés - mondta az InfoRádiónak a II. kerület fideszes polgármestere.

Láng Zsolt szerint a tervezet nem jelent alternatívát, és bevezetésének hatására, aki teheti, autóba ül. A polgármester úgy véli: emiatt megbénulhat a főváros közlekedése, a káros anyagok szintje pedig stabilan az egészségügyi határérték fölött marad majd.

A II. kerületi polgármester közölte: minden kerületnek van javaslata a tömegközlekedés átalakítására. Láng Zsolt a budai koncepcióról azután kezdeményezne tárgyalást, hogy annak tartalmát egyeztette a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesülettel és más civil szervezettel.

A fideszes politikus elmondta: az ő tervezetük is tartalmaz összevonásokat, egyes járatok másokkal való kiváltását, célja azonban az, hogy könnyebbé tegye a fővárosiak tömegközlekedését.

Láng Zsolt hangsúlyozta: az egyes kerületek javaslatait meg kell mutatni a BKV-nak, amelynek feladata ezek összehangolása, és a tervezet alapján egy új alternatíva kidolgozása.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×