Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin

Sólyom továbbra sem egyeztet a jelöltjeiről - képgaléria

A köztársasági elnök a jövőben sem változtat a közjogi méltóságok jelölési gyakorlatán, vagyis nem egyeztet a jelöltekről előzetesen a pártokkal. Sólyom László erről azután számolt be, hogy megbeszélést tartott a parlamenti pártok frakcióvezetőivel a Sándor-palotában. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a találkozó után közölte: nem történt elmozdulás az ügyben.

Sólyom László az pártok képviselőivel való találkozója után azt közölte: továbbra sem kíván változtatni a közjogi méltóságok jelölési gyakorlatán, azaz a jövőben sem egyeztet a jelöltekről a

parlamenti pártokkal.

Ennek ellenére úgy érzi: elmozdulás történt a jelölési folyamatban. Az államfő fontosnak tartja, hogy az érvek és az ellenérvek nyilvánosságot kapjanak a szavazás kapcsán. Szavai szerint a jelölt maga is visszalépne, ha azt tapasztalja, hogy komoly szakmai érvek merülnek fel vele szemben.

A köztársasági elnök azután, hogy eddig öt ombudsman-jelöltjét szavazta le a parlament, azt mondta: kudarc számára, ha az általa jelölt személy nem kapja meg a képviselők bizalmát, az azonban a pártok számára jelent politikai kockázatot, ha annak ellenére nem választják meg a javasolt embert, hogy arra szakmai indokot adnának.

A köztársasági elnök ugyanakkor azt mondta: reméli, hogy a pártok frakcióvezetőivel való találkozó

<

A köztársasági elnök találkozója a frakcióvezetőkkel (képgaléria)

után a jelölteket érdemben meghallgatják majd a parlamenti bizottságok.

MSZP: nem közeledtek az álláspontok

Lendvai Ildikó a szocialista párt frakcióvezetője nem volt ilyen derűlátó a találkozó után, szerinte az álláspontok nem közeledtek.

Frakciója tiszteletben tartja a köztársasági elnök jelölési gyakorlatát, de szerinte az államfőnek is tiszteletben kell tartania a képviselők jogát arra, hogy eldöntsék: igennel vagy nemmel szavaznak. Hozzátette: a jövőben szerencsésebb lenne, ha Sólyom László még a jelölés előtt tárgyalna a pártokkal.

A Fidesz nyitott az államfő kérésére

Navracsics Tibor, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szerint már az is örvendetes, hogy a parlamenti pártok vezetői tudtak érdemben beszélni erről a témáról a köztársasági elnökkel. Hozzátette: a Fidesz nyitott a az államfő kérésére, és amikor a képviselőcsoport nemmel szavazott, nyilvánosságra is hozta álláspontját.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese abban egyetértenek a köztársasági elnökkel, hogy szakmai és érdemi meghallgatások kellenek az ombudsmanválasztás előtt.

Sólyom László nem cáfolta de nem is erősítette meg, hogy Baka András volt MDF-es országgyűlési képviselőt jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztra. A köztársasági elnök azt mondta: elvben elképzelhető, hogy újra Fülöp Sándort és Zombor Ferencet jelöli ombudsmannak, de erről mindenképp konzultálnia kell a jelöltekkel.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×