Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Századvég: Gyurcsány beszéde a politikai túlélést szolgálta

A Századvég Alapítvány elemzése szerint a miniszterelnök parlamenti beszéde kizárólag Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálta. Ezt leginkább a "népi privatizáció" ötlete szolgálhatja.

Az alapítvány elemzése szerint a beszéd alkalmas arra, hogy a kormányfő ismét egységesen maga mögött tudhassa saját frakcióját, és arra, hogy visszaszerezze az elvesztett társadalmi támogatottság egy részét. Ugyanakkor a Századvég Alapítvány elemzői szerint alkalmatlan az elveszített kormányzóképesség visszaszerzésére.

Az elemzők szerint a beszéd alapvető problémája, hogy azt egy, már hitelességét vesztő miniszterelnök mondta el, valamint az is, hogy már a sokadik Gyurcsány Ferenc által meghirdetett program. Emlékeztetnek arra: Gyurcsány Ferenc eddigi kormányzása alatt volt már 100 lépés program, Új Magyarország Program, Új Egyensúly Program, Zászlóshajó Program, 48 pont, 7 pontos tisztasági csomag, koalíciós szerződés és annak módosítása.

Ennek ellenére a mostaniban a konkrét cselekvési terv a távoli jövőbe vész, és ismeretlen, hogy az intézkedések mikor és miből valósulnak meg.

A program emellett belső feszültségeket hordoz magában - vélik az elemzők, rámutatva arra: a beszéd semmilyen garanciát nem tartalmazott arra vonatkozóan, hogyan válhatnak valóra a javaslatok.
Mint arra elemzésükben rámutatnak, a kormányfő egyértelműsítette: nem állnak meg, és egy nyugodtabb kormányzás nyugodtabb évei következnek. A miniszterelnök állítása szerint két út áll a nemzet előtt: azok útja, akik elárulták a polgárosodás ügyét - a népszavazás kérdését erőltető Orbán Viktor vezette Fidesz -, valamint a történelmi lehetőséget "kiaknázni" képes új polgárosodás programját felkínáló új baloldali erők - tartalmazza az elemzés.

Ez az út a miniszterelnök szerint egyben visszatérést jelent a rendszerváltás valódi fundamentumához. Ezt jelentené a szabadság, biztonság, gyarapodás programja, vagy másként: a munka, tudás, tulajdon szentháromsága.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×