Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.67
bux:
139790.13
2026. június 28. vasárnap Irén, Levente

Hogyan jelentsék be, hogy nem lesz kormányzati negyed?

Egyelőre nem tudni, hogy a többször módosított január 16-i határidőig kihirdeti-e a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a kormányzati negyed építési pályázatának győztesét. Mindössze egy jelölt van, akinek a pályázati anyagát a kormány váratlanul bekérte vizsgálatra. A Népszabadság úgy tudja, a kabinet 2010-ig jegeli a projektet.

Még december 28-án is úgy nyilatkozott az InfoRádiónak a kormányzati negyed kommunikációs vezetője, hogy még 2007-ben kihirdetik az épületegyüttes felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázat eredményét. Láng Balázs akkor beszélt erről, amikor még úgy volt, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak két konzorcium közül kell kiválasztania a győztest.

"95 százalékban az ajánlott ár dönt a két konzorcium között. Tehát az a konzorcium győz, amelyik olcsóbban vállalja, hogy 25 éven keresztül üzemelteti, karbantartja ezt az épületegyüttest, és természetesen meg is építi. Gyakorlatilag a végleges ajánlat felbontása után 10 másodperccel eldönthető, hogy ki győzött" - mondta akkor.

Visszalépés és csúszás

Győztes viszont azóta sincs. A Wallis még aznap visszalépett, az egyedüliként talpon maradt KÉSZ Közép-Európai Építész Kft. pályázati anyagát pedig bekérte a kormány további vizsgálatra. A kabinet ez után jelentette be, hogy ismét csúszik az eredmény határideje: a győztest január 16-án nevezik meg. Erről Budai Bernadett kormányszóvivő beszélt az InfoRádiónak.

"A kormánykabinet december közepén tekintett utoljára a projektre, és a hét elején ezt ismét megteszi annak érdekében, hogy meg tudja vizsgálni, hogyan is áll ez a projekt, mit kell még tenni. Meg kell nézni azt az egyetlen benyújtott pályázatot is, amit december 29-én nyilvánosságra hoztak, hogy milyen ez a pályázat, megfelel-e mindenben az elvárási kritériumoknak, és azután lehet erről döntést hozni" - jelentette ki a kormányszóvivő.

A Népszabadság viszont úgy látja, nem lesz döntés, a kérdés már csak az, hogy hogyan jelentsék be: vége a projektnek.

A Fidesz elszámolást követel

A Fidesz mindeközben követeli, hogy a kormány számoljon el azzal, hány százmillió forintot költött el a kormányzati negyed előkészítésére.

Szijjártó Péter szóvivő közleményében azt írta, a projekt és annak bukása tökéletesen bizonyítja a kormány szociális érzéketlenségét és alkalmatlanságát.

Daróczi Dávid kormányszóvivő minderre úgy reagált, hogy továbbra is az eredeti tervek szerint halad a kormányzati negyed építése, az eddigi költségek pedig nem jelentettek plusz terhet a lakosságnak.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa és Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×