Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Január 16-án hirdetnek eredményt a Kormányzati Negyed ügyében

A kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárás eredményhirdetése 2008. január 16-án lesz - közölte a Kincstári Vagyonkezelési Igazgatóság.

Január 16-án hirdetnek eredményt a kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárásban - közölte a Kincstári Vagyonkezelési Igazgatóság koordinációs irodája.

A csütörtöki beadási határidőig a KÉSZ Közép-Európai Építő kft. és az Europolis Real Estate Management kft. konzorciuma tett ajánlatot a kormányzati épületegyüttes felépítésére és 25 éven át tartó üzemeltetésére kiírt pályázatra.

A korábbi információk szerint a negyed 2009 végére épülne meg a kormány 2007. május 11-ei határozata alapján a Podmaniczky utca és a Váci út közötti 30 hektáros területen.

Láng Balázs, a projekt kommunikációs igazgatója korábban elmondta: a beruházás az idei értéken számított maximális összege 142 és fél milliárd forint lehet. Az összeg magában foglalja az építés, a 25 éves üzemeltetés és karbantartás költségét is.

A Pólus Holding december 21-én jelentette be, hogy nem írja alá a kormányzati negyedhez kapcsolódó városrendezési szerződést, mert a főváros az utolsó pillanatban a kialkudott 8 milliárd forintos közlekedésfejlesztési hozzájárulás mellett további 12 milliárd forintot követel. A főváros szerint a cég kész helyzet elé állította a többi szerződő felet.

Korábban a főpolgármester közölte: a főváros támogatja a kormányzati negyed megépítését, de feltételeik vannak. Demszky Gábor hozzátette: a beruházó által készített településrendezési szerződésben nem a korábbi megállapodásban rögzítettek szerepelnek, ezért az a főváros számára nem elfogadható.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×