Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Vizsgálja az egészségbiztosítási törvényt a minisztérium - a nap legfontosabb hírei

A jövő héten válaszol a köztársasági elnök által megfogalmazott kifogásokra az Egészségügyi Minisztérium - közölte a tárca vezetője. Horváth Ágnes egyelőre nem tudja, lesz-e érdemi változás a szövegben.

Megvizsgálja az Egészségügyi Minisztérium, hogy szükséges-e módosítani az egészségbiztosítási törvényen, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Horváth Ágnes, a tárca vezetője elmondta: egyelőre nem tudja, lesz-e érdemi változás a szövegben. Hozzátette: az államfő által megfogalmazott kifogásokra a minisztérium a jövő héten válaszol. A politikus döntő jelentőségűnek nevezte, hogy Sólyom László nem fogalmazott meg alkotmányossági aggályokat az egészségbiztosítási törvényről és azt sem vitatta, hogy a jogszabály bevezetése nyomán fennmarad a társadalombiztosítás. Az MDF és a KDNP már jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az Országgyűlés érdemi változtatás nélkül fogadja el a jogszabályt februárban.

Január 1-jétől szigorodik a közúti közlekedési előéleti pontrendszer; a közlekedési bűncselekményekért és szabálysértésekért kiszabható büntetés 2 ponttal emelkedik. Kondorosi Ferenc kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kabinet célja a pontrendszer szigorításával a közlekedés biztonságának javítása és az önkéntes jogkövető magatartás elősegítése. Közlése szerint a közlekedési bűncselekményért a jövőben 9 pontot kapnak a normaszegő járművezetők, a mintegy 30 szabálysértésért pedig 1 és 5 pont között. Hozzátette: a már kiosztott büntetőpontok érvényben maradnak, az elévülési idő pedig kettőről három évre nő.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint a kormányoldal nem teljesített jól a reformok ismertetésekor. Lendvai Ildikó az InfoRádióban azt mondta: a változások a rossz kommunikáció ellenére is vállalhatóak, és szükségességüket már senki sem vitatja. Közben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője úgy nyilatkozott: a kormány nem képes irányítani az országot, és nem a parlament által elfogadott programot hajtja végre. Navracsics Tibor évértékelőjében úgy vélte: a kabinet saját célkitűzéseit sem képes elérni, és nem valósulnak meg az előrejelzései sem. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő az évet értékelve az InfoRádióban arról beszélt: pártja elismeri, hogy nem volt elég idő az egészségügy és az oktatás reformjának ismertetésére, ugyanakkor szerinte nem késlekedhettek a változások elindításával. Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője csalódását fejezte ki évértékelőjében. Úgy vélte: ha jövőre sem lesz változás a közbeszédben, akkor menthetetlenül lemarad az ország.

Egyre inkább érdeklődnek az uniós pénzek iránt olyan szervezetek, amelyek mögött bűnözői csoportok állnak - mondta a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ december elején nyugdíjba vonult vezetője. Ferenczi László az InfoRádióban hangsúlyozta: a hatóságok információi szerint ilyen pályázók még nem nyertek támogatást. A szakember konkrét befektetési területek említése nélkül azt mondta: szinte minden olyan, hosszú távon nyereséges területen feltűnnek az ismert alvilági csoportokhoz köthető vállalkozások, ahol uniós pénzek is szerezhetők.

Kismértékben emelkedett a hazai nagyvállalatok üzleti várakozásait mutató TOP-100 konjunktúra index novemberhez képest - közölte az Ecostat. A cég a legfrissebb felmérésében azt közölte: a nagyvállalatok a még kedvező világgazdasági környezet nyújtotta lehetőségekre alapozzák javuló várakozásaikat. Az Ecostat azt is közölte: a kis- és közepes vállalati konjunktúra-index decemberben 89,4 százalék, ami kevéssel meghaladja a novemberi értéket.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal szerint csak január közepén vagy végén lehet országos influenzajárványra számítani, ám már most több helyi járványt jeleztek például iskolai közösségekből. Szolnoki István, a hivatal járványügyi főosztályának helyettes vezetője elmondta: egyre több az influenzaszerű megbetegedés; december 10-e és 16-a között még 7 ezer megbetegedést regisztráltak, egy héttel később már 8 ezerre emelkedett az esetek száma. Közlése szerint a legtöbb megbetegedést eddig a Dunántúlról és a közép-magyarországi régióból jelentették.

Pakisztánban az ország déli részén lévő családi mauzóleumban helyezték végső nyugalomra Benazir Bhuttót, az ellenzék merényletben meggyilkolt vezetőjét. A volt miniszterelnököt csütörtökön ölték meg egy Ravalpindiben rendezett választási nagygyűlés végén; a gyilkosság után kitört zavargásokban több mint 30 ember halt meg. A pakisztáni belügyminisztérium szerint az al-Kaida áll a Benazir Bhutto elleni merénylet mögött, ugyanakkor az ellenzéki politikus férje Pervez Musarraf elnököt és kormányát tette felelőssé a gyilkosságért.

Nepálban megszavazta a monarchia eltörlését és a köztársaság kikiáltását a parlament. A jelen lévő képviselők több mint kétharmada szavazott az ideiglenes alkotmány módosítására, miután a főbb politikai pártok és a monarchia megdöntéséért éveken át fegyverrel is harcoló maoista lázadók ezen a héten megállapodtak az államforma megváltoztatásában. A törvényhozás döntése értelmében az április közepére tervezett alkotmányozó gyűlési választások után szűnik meg a királyság a himalájai országban.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×