Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Lendvai: A népszavazás a szükséges változtatásokat nem állítja meg

Az MSZP szerint a kormányoldal nem teljesített jól a reformok elmagyarázásakor. Ezt a szocialista párt parlamenti frakcióvezetője mondta az InfoRádiónak adott évértékelő interjúban. Lendvai Ildikó közölte: a változások a rossz kommunikáció ellenére is vállalhatóak, ráadásul szükségességüket már senki sem vitatja.

A kormány teljesítette a feladatát, hiszen elindította azokat a szükséges változásokat, amelyek a baloldali értékrend szerint is vállalhatók - véli Lendvai Ildikó, aki szerint olyan rendszereket próbálnak fenntarthatóvá tenni - az oktatást, az egészségügyet és a nyugdíjrendszert -, amelyek a szolidaritást szolgálják.

Azt azonban elismerte, hogy a változtatások kommunikálása terén a kormány már sokkal gyengébb bizonyítványt érdemel.

"A szükséges változtatásokat nem állítaná meg"

Az MSZP szerint az országnak 2008-ban legkevésbé egy népszavazási kampányra van szüksége, ennek ellenére a párt részt vesz benne. Lendvai Ildikó frakcióvezető az InfoRádiónak adott évértékelő interjúban hangsúlyozta: azzal fognak érvelni, hogy a referendum csupán technikai jellegű kérdésekről szól, amelyek nem érintik a konvergenciaprogramot, nem buktatják meg a kormányt és nem állítják meg a reformokat.

Bár szerinte az országnak jelenleg a legkevésbé egy viharos kampányra van szüksége, ez azonban egy lehetőség is arra, hogy az elmulasztott magyarázatokat megkapják az emberek a reformokról - mondta a politikus.

Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: nem örülne, ha az érveik hatástalanok lennének, de ez a szükséges változtatásokat nem állítaná meg.

A szélsőségek jelenléte kapcsán a szocialista politikus azt mondta: 2008-ban törvénnyel kell megakadályozni a cigányellenes és antiszemita eszmék további terjedését. Szavai szerint a Magyar Gárda megjelenésekor kezdetben elmaradt a politikai elit egységes megszólalása, ennek okát pedig Lendvai Ildikó abban látja, hogy a jobboldal egyes tagjainak személyes nehézséget okozhatott mindez.

Később azonban a törvényalkalmazók, például az ügyészség is megtalálták az általuk alkalmazható hatékony eszközöket.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 04:03
×
×