eur:
389.75
usd:
362.06
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Hivatalból vizsgálja az ügyészség a Magyar Gárda felvonulását - a nap legfontosabb hírei

A Fővárosi Főügyészség hivatalból vizsgálatot indított a Magyar Gárda vasárnapi, tatárszentgyörgyi felvonulása miatt. Közben az államfő cigányellenes tüntetésnek nevezte a megmozdulást, mérhetetlenül károsnak nevezve azt.

Cigányellenes tüntetés volt a Magyar Gárda vasárnapi, tatárszentgyörgyi felvonulása - írta a köztársasági elnök a kisebbségi ombudsmannak címzett válaszlevelében. Sólyom László szerint az ilyen akciók mérhetetlenül károsak, mert olyan légkört teremtenek, amely nehezíti a cigányság társadalmi beilleszkedését. A Fővárosi Főügyészség közben hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Kállai Ernő ombudsman előzőleg valamennyi közjogi méltóságot azzal kereste meg, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Magyar Gárdával összefüggésben, az Országos Cigány Önkormányzat pedig rendkívüli meghallgatást kért az államfőtől az ügyben. Vasárnap a Magyar Gárda többszáz tagja tartott felvonulást a Pest megyei településen, annak ellenére, hogy a polgármester cigányellenesnek minősítette az akciót, és visszavonta a területfoglalási engedélyt.

A kormánypárti frakciók mellett a Fidesz és a KDNP képviselői is megszavazták a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat. Veres János pénzügyminiszter előzőleg zárszavában azt mondta: a jövő évi költségvetés bevételi és kiadási főösszege nem változhat, csak fejezeteken belüli átcsoportosításokról lehet szó. A Fidesz alelnöke később azt mondta: azért szavazták meg a módosító indítványokat, mert azok között nem volt olyan elem, amelyet ne tudtak volna elfogadni. Varga Mihály hozzátette: továbbra is úgy véli, hogy a 2008-as büdzsé a szociális válság költségvetése lesz, és sajnálja, hogy a koalíciós többség egyetlen ellenzéki javaslatot sem támogatott.

Az egészségbiztosítási pénztárak átvállalhatják a tagok kórházi napidíját és vizitdíját, és minden biztosított után 12 ezer forintot kell majd fizetniük. Egyebek mellett ezt tartalmazzák az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényhez benyújtott, és elfogadott módosító indítványok. A törvényjavaslatot az MSZP-frakció támogatja, a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja elutasítja.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az ország összes megyéjében várható sztrájk december 17-én a közoktatási intézményekben. Az érdekképviselet közölte: a munkabeszüntetésben résztvevők aránya eléri a 30 százalékot, de a csatlakozók száma folyamatosan nő. A szakszervezet jelezte: az iskolák 15 százalékában egész napos, vagy legalább 5 órás sztrájkot tartanak a dolgozók. Közben a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban közölte: az általuk képviselt tanárok 18 százaléka, vagyis körülbelül 15 ezer fő vesz részt az akcióban; mindannyian két órás munkabeszüntetést tartanak. Árok Antal hozzátette: tagjaik közül sokan kék szalagot viselnek majd szolidaritásuk jeleként. Az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen tiltakozó Liga Szakszervezetek felhívásához korábban a vasutasok, az orvosok és a villamosenergia-ipari dolgozók egy része is csatlakozott. A BKV négy érdekképviselete 9 órás munkabeszüntetést tart december 17-én, és sztrájkolnak a székesfehérvári Alba Regia gyárában, a lábatlani viscosa-gyárban, valamint a Budapest Airportnál és a 16 Volán-társaságnál is.

Visszavonta december 17-ére meghirdetett sztrájkfelhívását a Vasutasok Szakszervezete - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint megszületett a megállapodás a vasúti mellékvonalak üzemeltetéséről. A GKM közölte: a dokumentumot a Vasutasok Szakszervezete mellett a Mozdonyvezetők Szakszervezete, és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete is aláírta, a MÁV Zrt. pedig tudomásul vette. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete nem fogadta el a megállapodást, és fenntartja sztrájkfelhívását. A további egyeztetésre létrejön a Vasúti Egyeztető Bizottság, amely első ülését januárban tartja.

Az InfoRádió értesülése szerint jövőre már az interneten is lehet vonatjegyet vásárolni. A tesztüzem megkezdését pénteken jelenti be a MÁV. Az InfoRádió úgy tudja: a MÁV-Start Zrt. már aláírta a MÁV Informatika Kft.-vel azt a szerződést, amely alapján a hónap közepén megkezdődhet a budapesti tesztüzem. A tervek szerint először csak az Intercity-járatokra lehet majd az interneten menetjegyet rendelni, amelyeket az elektronikus fizetés után kapott kódok segítségével lehetne kinyomtatni az állomásokon elhelyezett automatáknál. A MÁV évek óta ígéri, hogy megteremti az internetes jegyvásárlás lehetőségét.

Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×