Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Egekben a fenyőfa ára

Talán sehol az országban nem várják annyira a karácsonyt, mint egy Zala megyei kisfaluban. Surdon hétszázan sem élnek, de a lakosság kilencven százaléka emberöltők óta fenyőfatermesztésből él.

Idén is emelkedett a karácsonyfának való fenyő ára. A nordmann fenyő métere meghaladhatja a 7.000 forintot is. Ezt a fajtát általában Dániából hozzák be Magyarországra, a dán termesztők azonban idén kevesebbet dobnak piacra, mint tavaly.

Néhány évvel ezelőtt túltermelés volt a fából, ezért számos ültetvényt ki kellett vágni - mondta az InfoRádióban a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke.

A Magyarországon termelt fák azonban olcsóbbak - tette hozzá Szabó Fruzsina.

A lucfenyő métere 2.000-2.500 forint lesz, míg tavaly ez a fajta 1.500 forint volt. A szintén itthon termesztett ezüstfenyő méterára is elérheti a 4.000 forintot, holott tavaly már 3.000-ért is meg lehetett venni.

Az ár fele a kereskedőket gazdagítja

A fenyőfa árának fele a kereskedőt gazdagítja, a termelők mindössze az eladási ár kevesebb mint 50 százalékáért adják el fáikat - mondta az InfoRádióban Surd polgármestere.

Kanász János hozzátette: a vegyszer és a benzin ára is emelkedett, így a termelők sem tudják annyiért adni a fákat, mint tavaly.

Mint mondta, a termelők a nordmann fenyők méterét 1.500 forintot fizetnek nekik.

Kanász János szerint Magyarországon megtermelhető a szükséges fenyőmennyiség, ennek ellenére általában a fák 20-30 százaléka külföldről származik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×