Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Megabevásárlóközpont épül Budán - mi lesz a lakásokkal?

Buda legnagyobb bevásárlóközpontja épül a XI. kerületben a Skála Áruház helyén. Molnár Gyula polgármester elmondta, hogy a napokban kötötték meg azt a településrendezési szerződést, amely szerint a befektető több százmillió forinttal járul hozzá a környék kialakításához.

A főváros budai oldalának legnagyobb bevásárlóközpontja épül a Skála Áruház helyén. A XI. kerület polgármestere, Molnár Gyula az InfoRádióban elmondta: a napokban aláírt településrendezési szerződéssel egy háromnegyed éves folyamat zárult le.

A szerződés szerint a befektető plusz parkolóhelyeket is köteles építeni, de lesz mélygarázs az Október 23.-a utcában és számtalan más, a környéknek hasznos része is van a megállapodásnak - hangsúlyozta Molnár Gyula.

"Lesz 8000 négyzetméternyi irodaház, a telek egyik részén pedig 80-100 lakás is épül a bevásárlóközponton kívül" - mondta a XI. kerület polgármestere. A beruházás tervezett összege 2 milliárd forint lesz.

A megállapodások elősegítik a Fehérvári úti piacra történő behajtást - tette hozzá Molnár Gyula, aki azt is elmondta: nyilvánvalóan megváltozik a környéken lakók életminősége.

"Nem igaz, hogy csökkeni fog a környéken található lakások értéke, ellenkezőleg, nőni fog. Aki kertvárosias jelleget kér számon az Október 23-a utcán és környékén, az nem teljesen helyes nyomon jár" - jelentette ki a XI. kerület polgármestere.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×