Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Madeleine-nek több száz magyar sorstársa van

Magyarországon is történnek hasonló gyerekeltűnési ügyek, mint a brit Madeleine McCann esete, akinek Portugáliában veszett nyoma. A magyar közvélemény figyelmét a Margitszigetről eltűnt kisfiú vagy a borsodi Emődről elveszett kislány esete keltette fel, évente ugyanakkor több ezer gyermek tűnik el Magyarországon, tizedük legjobb esetben is csak hónapok múlva kerül elő.

Takács Dominik nevére valószínűleg sokan emlékeznek. Édesanyja azt állította, hogy a gyermek augusztus 3-án tűnt el a Margitszigetről. A rendőrség kezdetben hasztalanul kereste, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat is felajánlott, később azonban kiderült, hogy a kisfiút valójában a család harci kutyái ölték meg Monorierdőn, holttestét pedig a szülők ásták el.

Ugyancsak nagy sajtóvisszhangot kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődről szeptemberben eltűnt huszonegy hónapos kislány, Paula esete, akinek megtalálásáért szintén ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség, a kislányt azonban még nem találták meg.

Az övékéhez hasonló volt Till Tamás ügye is. A bajai kisfiú 2000-ben, tízéves korában tűnt el a városi vadaspark közelében, később egy másik gyermek meggyilkolásával vádolt férfi a kisfiú megölését is magára vállalta.

Több ezren vannak

Magyarországon évente 9-10 ezer gyermek tűnik el, tízből kilencen három hónapon belül megkerülnek. Az elcsámborgók 75 százaléka az intézetekből lóg meg - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa, Kerepesiné Horváth Katalin.

Az eltűntek életkora változatos, a legfiatalabb talán az emődi kislány. A meglógók között van, aki csak attól fél, hogy leszidják egy rossz jegy miatt. Más családokban ennél súlyosabb okokkal magyarázható az eltűnés: a gyermek nem tudja elviselni azt a légkört, amely otthon várja. Vannak, akik kalandvágyból vágnak neki a világnak.

Ha többet szeretne megtudni a témáról, hallgassa meg az InfoRádió 112 című bűnmegelőzési magazinját kedd este.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Gyarmati István nagyon fontos véleménycikket tett közzé, ahol egy új, általa csak eurázsiainak nevezett biztonsági rendszer létrehozása mellett érvel. A cikkben olyat mond, amit a 2022-es Ukrajna elleni nyílt orosz agresszió óta csak nagyon kevesen mertek kimondani, hogy olyan biztonsági rendszert kellene létrehozni az eurázsiai kontinensen, amelyik Oroszország biztonsági érdekeit is figyelembe veszi. Ahogy az amerikaiak mondanák, nem is tudnék ezzel a megállapítással jobban egyetérteni, hiszen ha abból az evidenciából indulunk ki, hogy Oroszország, akárhogy is alakul a háború, Európa szomszédja marad, abból az következik, hogy ha stabil nemzetközi biztonsági rendszert akarunk, akkor abból Oroszországot egyszerűen lehetetlen kihagyni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×