Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

"A polgármester nyomására vállalhatták a funkciót"

Rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte a Fidesz Szerencsen, mert elképzelhetőnek tartja, hogy az önkormányzat főjegyzője és a városfejlesztési osztály vezetője a város szocialista polgármesterének nyomására vállalt tisztséget a szalmatüzelésű erőmű építtetőjénél.

Koncz Ferenc ellenzéki képviselő azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy a város szocialista polgármestere hétfőn fegyelmi eljárást kezdeményezett a címzetes főjegyző és az osztályvezető ellen.

Rónavölgyi Endréné azt mondta: Bíró László és Csanádi Béla csak utólag tájékoztatta arról, hogy tisztséget vállalt a BHD Hőerőmű Zrt. felügyelő bizottságában, illetve igazgatóságában. Hozzátette: a jegyző - tévesen - írásban is jelezte a cégnek, hogy a tisztségek nem összeférhetetlenek. Szólt arról is, hogy az erőmű építési engedélyeztetési eljárásában a két tisztviselő nem vett részt.

A fideszes politikus azonban úgy látja: Szerencsen semmi sem történhetett az erőmű ügyében a polgármester tudta nélkül.

A BHD Hőerőmű Zrt. szalmatüzelésű hőerőművet akar építeni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban. A beruházást a helyiek többsége támogatja, számos civil és környezetvédő szervezet azonban úgy véli, hogy az erőmű megvalósítása környezeti kockázattal jár.

Sokan attól is tartanak, hogy az erőmű, valamint az oda irányuló kamionforgalom károsíthatja a tokaji borvidék környezeti feltételeit.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×