Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Felkészült a télre a Fővárosi Tűzoltóság

Már felkészült a téli közlekedési viszonyokra a Fővárosi Tűzoltóság, az autók műszaki átvizsgálása megtörtént - mondta az InfoRádió érdeklődésére a tűzoltóság szóvivője. A rádió által megkérdezett igazságügyi gépjárműszakértő szerint a nemzetközi fuvarozásban részt vevő kamionokat is felkészítették a hideg évszakra.

Mivel tehergépkocsikra nem gyártanak téli mintázatú gumiabroncsot, az ilyen járművekre - a tűzoltóság fecskendőire is - úgynevezett húzómintás abroncsot szerelnek fel - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

Molnár Péter közölte: azokon az autókon, amelyek elsősorban a főváros budai oldalán teljesítenek szolgálatot, van hólánc, amit egy gombnyomással lehet elhelyezni a kerekeken, nem kell egyesével felszerelni.

A téli felkészülés a tűzoltóságnál annyiból áll, hogy ellenőrzik a tűzoltófecskendőkben a fagyálló szintjét, a személyautókon pedig lecserélik a nyári mintázatú abroncsokat - közölte a szóvivő.

Molnár Péter hozzáfűzte: az éves költségvetésből finanszírozzák az elhasználódott abroncsok cseréjét.

A kamionosok felkészültek

A nemzetközi fuvarozásban részt vevő kamionok döntő részét felkészítik a téli közlekedésre, a balesetek a téli hónapokban általában azért történnek, mert az utak jegesek, a sofőrök pedig nem elég előrelátók, vagy vezetéstechnikai hiányosságaik vannak - mondta az InfoRádió által megkérdezett igazságügyi gépjárműszakértő.

Kőfalvi Gyula közölte: most készült hét európai ország részvételével egy nemzetközi tanulmány, amelyből kiderül, hogy a kamionsofőrök sokkal jobban reagálnak a veszélyes szituációkra, mint a személygépkocsit vezetők.

A hét országban a kamionsofőrök által okozott balesetek aránya 15-20 százalék, ezek következményei azonban sokkal súlyosabbak annál, mint amikor személygépkocsik karamboloznak - tette hozzá az igazságügyi gépjárműszakértő.

A kamionvezetők általában jól képzettek, az egyes esetek azonban azt mutatják, hogy az utóbbi időszakban felkészültségük szintje rosszabb, a szabályokat is kevésbé veszik figyelembe, vagy agresszíven viselkednek az utakon - mondta Kőfalvi Gyula.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×