Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Az egyházak nem tudnak külső segítség nélkül működni

Végéhez közeledik az egyházi ingatlanvagyon rendezése, több ezer épület visszakerült az egyházak tulajdonába. Ez a vagyon azonban forgalomképtelen, és az egyházak nem tudnak állami finanszírozás nélkül működni - derült ki a Baross Társaság vitaestjén, amelynek témája az egyházi vagyon, illetve vagyongazdálkodás volt.

A magyarországi egyházak 8 ezer ingatlant igényeltek vissza. 3.500-at már megkaptak, 2.000-ről járadék fejében lemondtak, 2.700 igényüket elutasítottak.

A maradék alig 200 ingatlan helyzetét 2011-ig rendezik - ismertette a jelenlegi helyzetet az oktatási tárca egyházi kapcsolatok titkárságának helyettes vezetője.

Fedor Tibor elmondta: a visszakapott ingatlanok 67 százaléka hitéleti, 16 százaléka oktatási, 10 százaléka kulturális, 7 százaléka pedig szociális, egészségügyi célokat szolgál.

A szakember hangsúlyozta, hogy az állam az egyházak működéséhez közfeladatot ellátó intézményeik támogatásával járul hozzá.

Fedor Tibor azt is elmondta, hogy az állam a mostani költségvetési helyzetben a korábbinál kevesebbet tud a kulturális örökség részét képező, műemlék egyházi épületek fenntartására, rekonstrukciójára fordítani.

Egész pontosan az Orbán-kormány idején erre költött 4,5-5 milliárd forint tizedét irányozza elő ilyen célra a jövő évi költségvetés. Ezt már Szabó István református püspök mondta, aki sem az oktatási normatívát, sem a járadékot nem tartja finanszírozásnak.

A püspök szerint annak valójában csak az egyszázalékos adó-felajánlás tekinthető, de az azzal kapcsolatos újabb terveket nagyon méltatlannak tartja:

Hortobágyi T Cirill perjel, a Pannonhalmi Főapátság gazdálkodását foglalta össze. Elmondta, hogy kihasználják az apátság jelentős turisztikai vonzerejét, régi receptek alapján készített gyógyteákkal, likőrökkel, ecetekkel, csokoládékkal, borral jelentek meg a piacon.

Azonban mindez nem elég ahhoz, hogy önfenntartók legyünk - jelentette ki.

A katolikus egyházat képviselő Németh László a szellemi javakat is az egyházak vagyonának tartja.

Az iskolákban tanuló több tízezer diák oktatása, a szociális intézmények, kórházak működése, a 48 egyházi könyvtár társadalmi érték is - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×