Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

SZDSZ: a Fidesz áll a sztrájkok mögött

Az Szabad Demokraták Szövetsége szerint egyértelmű, hogy a Fidesz ott áll a sztrájkok mögött. A kisebbik kormánypárt ügyvivője, Horn Gábor politikai indíttatásúnak tartja a demonstrációkat.

Horn Gábor szerint egyértelmű, hogy a Fidesz ott van a demonstráció mögött, és ezt nem is tagadják az ellenzéki képviselők.

A szabad demokrata politikus elmondta: Kontur Pál, a nagyobbik ellenzéki párt munkástagozatának elnöke elismerte, hogy ő is küldött üzeneteket, amelyekben a demonstrációban való részvételre kért másokat.

Horn Gábor emlékeztetett: a rendszerváltozás idején éppen a politika és az érdekképviseletek szétválasztása volt a céljuk a Független Szakszervezeti Szövetség létrehozásával.

Kicsi volt és oktalan

Az SZDSZ ügyvivője szerint az is a demonstráció politikai okait igazolja, hogy a szárnyvonalakról tegnap megszületett a megegyezés, a vasutasok mégsem fújták le az akciót.

A politikus a sztrájk méretéről szólva elmondta: nem volt igazán nagy, mivel a hétezerből csupán háromezer-ötszáz vasutas, körülbelül száz iskola és egyetlen kórház csatlakozott ahhoz.

Az igazi nagy sztrájkokat meg lehet ismerni - utalt Horn Gábor a francia vagy a német példára.

A szabad demokraták ügyvivője oktalannak tartja a sztrájkfelhívás egészségügyi átalakításra vonatkozó részét is, mert a változások szerinte épp a munkavállalók érdekeit szolgálják.

Jó lesz

Az egészségügyi miniszter itt megismételte: szolidáris, jobb ellátást nyújtó, garanciákkal védett rendszer alakul, amelyben eltűnnek a területi és egyéb egyenlőtlenségek.

Horváth Ágnes hozzátette: az egészségügyi törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványokat egyelőre nem tudták áttanulmányozni.

Tóth Károly szocialista képviselőnek a vizitdíj eltörlését javasló indítványát Horn Gábor "kalandorakciónak" nevezte, amelynek politikai, nem pedig szakmai okai vannak.

Az SZDSZ ezt nem fogja megszavazni, nemcsak azért, mert a vizitdíj sok, mérhetően pozitív hatással járt, hanem azért sem, mert legalább 25-30 milliárd forintnyi bevételtől fosztaná meg az ágazatot - hangsúlyozták a szabad demokrata politikusok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×