Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Ötvenezer embert várnak szerda délután a Kossuth térre

Már több mint 50 érdekvédelmi szervezet támogatja a Liga Szakszervezetek sztrájkfelhívását, amelyhez a Magyar Szociális Fórum 54 szervezete is csatlakozott.

Több tízezren sztrájkolnak szerdán szerte az országban, az este hat órára hirdetett Kossuth téri tüntetés résztvevőinek számát pedig 10 ezerről 50 ezerre emelték a szervezők.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta: delegációjuk kedden folytatni akarta a tárgyalásokat a kormány képviselőivel, a másik fél azonban elzárkózott ettől.

Az elnök hangsúlyozta: a megmozdulás pártpolitikától mentes, ha a politika mégis "ráül" az eseményre, az a politika hibája.

Gaskó István hangsúlyozta: össztársadalmi érdek, hogy ne lépjenek be az üzleti alapú biztosítók az egészségügybe, és kiszámítható legyen a nyugdíjrendszer.

November 21-én szerdán a vasutasok, a pedagógusok, valamint a Volán- és a Ferihegyi Repülőtér több szakszervezetéhez tartozó dolgozók sem veszik fel a munkát néhány órára.

Szerdán reggel 6 és 12 óra között hatórás sztrájkot tartanak a vasutasok a szárnyvonalak bezárása elleni tiltakozásul a Vasutasok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szervezésében.

A volánosok elsősorban a korkedvezményes nyugdíjazás szabályainak megváltoztatása ellen tiltakoznak a sztrájkkal, de a Liga Szakszervezetek többi követelésével is szolidárisak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt ajánlja tagságának, hogy szolidaritásuk jeléül vegyenek részt a Liga tiltakozó akciójában, de a sztrájkban való részvételről intézményi szinten döntsenek. A Független Rendőr Szakszervezet tagjai is ott lesznek a szerda délutáni budapesti demonstráción - közölte Pongó Géza főtitkár.

A Rába Munkavállalók Szakszervezete szerdán 14.20 és 15.20 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot tart. A demonstráción részt vesz a Munkástanácsok Országos Szövetsége is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×