Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Aknamezőre vezethet a biztosítóváltás

Az idei kötelező biztosítási kampány üzenete egyszerű: váltsanak minél többen - jelentette ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke. A szervezet szerint legalább 200 ezerrel többen váltanak biztosítót, mint tavaly.

Mintegy 650-700 ezerre becsülik azoknak az autósoknak a számát, akik idén kötelező biztosítást váltanak, szemben a tavalyi félmillióval.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke azt mondta: nem véletlen az egyre nagyobb mértékű biztosítóváltás, mivel a marketingkampány az árakra, azok csökkenésére helyzete a hangsúlyt.

A szervezet gépjármű szekciójának vezetője szerint bár évről-évre csökken a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díja, még mindig megéri a biztosítóknak.

Résen kell lenni

Cselovszki Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta: a biztosítás megkötésénél érdemes az áron kívül megnézni azt is, hogy megfelelő szolgáltatást nyújt-e az adott cég, akár az igazolások kiadásakor, akár káresemény rendezésekor.

Új jelenség a piacon, hogy jóval kisebb díjakat kínál eddig balesetmentesen közlekedőknek egy biztosító, de a tarifa évközben akár a duplájára is nőhet, ha éppen abban az évben okoz akár csak kisebb kárt gépkocsijával az ügyfél. Ez az alkuszok szerint kockázatos.

Szintén nem árt tudni, hogy a biztosító egyesületeknél van kötelező tagdíj.

Papp Lajos szerint azonban a legtöbb probléma akkor van, ha koccan vagy balesetet szenved az ügyfél, mert ilyenkor akár az is kiderülhet, hogy alig akad szerviz, amelyik hajlandó együttműködésre az adott biztosítóval.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződések felbontásának, illetve újrakötésének határideje a hó végén jár le. Felmérések szerint az interneten fellelhető kalkulátorokat több százezren használták, és szakértők azt várják, hogy még az utolsó héten is több tízezren váltanak biztosítót.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×