Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Gémesi: "Ez egy ördögi kör"

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint jövőre az ideinél mintegy tíz százalékkal kevesebb állami támogatáshoz juthatnak az önkormányzatok.

Gémesi György az InfoRádióban elmondta: a hét országos önkormányzati szövetséggel együttműködve több módosító indítványt készítettek a jövő évi költségvetés tervezetéhez.

Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a kabinet a Pénzügyminisztérium által prognosztizált 3,3 százalékos reálérték-csökkenést figyelembe véve legalább az idei szinten finanszírozná az önkormányzatokat.

Gémesi György hozzátette: ígéretet kaptak a kormánytól egyebek mellett arra, hogy az esetleges bérmegállapodások után - a fizetésemelések miatt - keletkező többletköltségek nem az önkormányzatokat terhelik majd.

A politikus úgy vélte: a költségvetés módosításáról eddig lefolytatott egyeztetések az önkormányzatok szempontjából egyáltalán nem voltak sikeresek.

Ördögi kör

Ebben a nagyon kemény gazdálkodási helyzetben a települések próbálnak előremenekülni - mondta Gödöllő polgármestere.

Hozzátette: emiatt a települések hiteleket vesznek fel, és olykor a fejlesztésekre felvett pénzek egy részét a működésre fordítják.

Ez egy ördögi kört indít el, amelyben nincs megállás - fogalmazott Gémesi György, aki szerint ezt nem szabad megtenni, helyette fel kell vállalni a helyi vitákat.

A politikus úgy vélekedik, hogy a kormány egyszerre csökkenti a támogatást és annak lehetőségét, hogy az önkormányzatok más forrásból pénzhez jussanak, ami előrevetíti a helyhatóságok számának csökkentését.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×