Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sárközy: "Sok az ellenszenves médiakormányzati akció"

Eredmények és kritikák egyértelműen megfogalmazhatók a kormány működéséről - mondta az InfoRádiónak Sárközy Tamás egyetemi tanár. A szakember szerint szolgáltató állam felé megy az ország, de rosszak az intézkedések és a jogszabályok.

Nemzetközi tendencia, hogy az állam működésének arányai a közhatalom gyakorlása felől a közszolgáltatás irányába tolódnak el, ez a folyamat Magyarországon is megindult - mondta Sárközy Tamás az InfoRádióban.

Az egyetemi tanár szerint "a politika rátelepedett a közigazgatásra, de formálja is azt és ez helytelen. A túlpolitizáltságot meg kell szüntetni".

Sárközy Tamás szerint a szolgáltató közigazgatásban a hagyományos köztisztviselő sem jó, ezért kellene szétválasztani az állami szerveket közhatalmi, költségvetési szervekre (ilyenek például a minisztériumok) és szolgáltató intézetekre. Utóbbiakban nem feltétlenül köztisztviselőkre, hanem közszolgáltatókra lenne szükség, miként erre osztrák és francia példák is vannak.

Az egyetemi tanár szerint minden nagyobb szervezeti átalakulás után tapasztalható némi visszarendeződés. "Magyarországon is vannak visszarendeződési folyamatok, a megszüntetett szervek helyett újak keletkeznek, új, mesterséges vezető állásokat kezdenek kreálni. Ám ez a folyamat egyelőre még nem lépte túl a nemzetközileg bevett arányokat" - mondta Sárközy Tamás.

A szakember szerint jelenleg is médiakormányzás zajlik Magyarországon. Ez 1998-ban Orbán Viktorral robbant be a magyar közéletbe, és miután ennek nincsenek hagyományai, ezen a téren is meg kell fizetni a tanulópénzt.

"Az öncélú kommunikáció, a botránypolitizálás, társulva a média tapasztalatlanságával okozza a disszonáns jelenségeket. Jelenleg sok ezzel kapcsolatban az ellenszenves médiakormányzati akció" - hangsúlyozta Sárközy Tamás.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×