Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Koalíciós egyeztetés a fővárosban - a nap legfontosabb hírei

Koalíciós egyeztetést hívott össze Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi MSZP és az SZDSZ között. A találkozó egyik fő témája a kormány-főváros közötti Budapest Szerződés áttekintése lesz.

Alkotmánybírósági véleményezésre küldte a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel összefüggő módosítását az államfő. A Köztársasági Elnöki Hivatal közölte: Sólyom László azért döntött így, mert álláspontja szerint a jogszabály több szempontból is ellentétes az alaptörvénnyel, és aránytalan mértékben korlátozza a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságát.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az úgynevezett Lex MOL ügyében. Brüsszel szerint a módosított törvény indokolatlanul korlátozhatja a tőke szabad áramlásának és a letelepedés szabadságának jogát, amikor túlzottan nehéz követelményeket támaszt a vállalatfelvásárlási ajánlatokkal szemben és lehetővé teszi az állami hatóságok számára, hogy tagot nevezzenek ki az energiacégek igazgatótanácsába az érintett cég menedzsmentjében és ellenőrzésében való részvétel jogával. Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy figyelmeztető levelet intéz Magyarországhoz az ügyben. A levél kiküldése a kötelezettségszegési eljárás első állomása, amelynek legvégén a Bizottság akár az Európai Bíróság elé is viheti Magyarországot.

Jelenlegi formájában nem támogatja a kormány közpénzügyi törvénycsomagját a Fidesz. Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: a javaslat szerintük pazarló, és továbbra sem foglalkozik a kormánytagok felelősségével. A volt pénzügyminiszter közölte: a kormány által több hónapos ötpárti tárgyalás után egyoldalúan benyújtott javaslat több milliárd forintból egy saját apparátussal rendelkező Költségvetési Hivatalt hozna létre, ugyanakkor arról nincs benne szó, hogy a kormány vállalná a felelősséget saját költségvetési gazdálkodásáért. Az ellenzéki politikus hozzátette: azt is javasolták, hogy a kormánytagok fizetése csökkenjen, ha az államháztartás számai lényegesen eltérnek a parlament által elfogadottól.

Novemberben 77, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökkent átlagosan mintegy 2 és fél százalékkal - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A tárca szerint ezzel az idén várhatóan mintegy 2400 gyógyszer ára lesz alacsonyabb.

Koalíciós egyeztetés lesz a fővárosi MSZP és az SZDSZ között. A szabaddemokraták frakcióvezetője közölte: a főpolgármester által összehívott találkozó egyik fő témája a kormány-főváros közötti Budapest Szerződés áttekintése lesz. John Emese hozzátette: az egyeztetésnek az ad aktualitást, hogy a kormány és a főváros vezetői rövidesen értékelik ezt a megállapodást. A távirati iroda úgy tudja: a kormányfő november 26-án fogadja a főváros vezetőit, ahol az úgynevezett Budapest Szerződést egészítenék ki új elemekkel, például a főváros által szorgalmazott távfűtési programmal.

Még ebben az évben meghirdeti a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a civil szervezetek projektjeinek támogatására szolgáló úgynevezett Norvég Alap pályázatait mintegy 275 millió forint értékben. Ezt a tárca vezetője jelentette be, miután 250 civil szervezet képviselőivel találkozott Budapesten. Fodor Gábor elmondta: jövőre egy 20 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség is megnyílik majd, amelyre a környezetvédelmi szervezetek önállóan és a helyi vagy regionális önkormányzati szervezetekkel együttesen is pályázhatnak.

Ismét habzik a Rába; a szennyezésről két hete érkezett bejelentés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez. Horváth Lajos műszaki igazgató-helyettes az Inforádióban elmondta: eddig 3 helyen vettek mintát a folyóból, és az eredmény azt mutatta, hogy Sárvár térségében 2 helyen is a megengedettnél magasabb a szennyezés szervesanyag-tartalma.

Újabb fideszes politikus ellen indított vagyonosodási vizsgálatot az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Kupper András fideszes országgyűlési képviselő közölte: a hatóság felszólítására az elmúlt öt esztendőben történt vásárlásokat és eladásokat kell igazolnia. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: nincs takargatnivalója és együttműködik a hatósággal. - Az elmúlt hetekben az APEH Orbán Viktor, Kubatov Gábor, Pesti Imre és Horváth Zsolt fideszes politikusok ellen indított vizsgálatot.

Mától üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a www.anti-lop.gov.hu címen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban. A Fidesz szerint ideje lenne, hogy a kormány végre számot adjon arról, hol vannak az uniós források, mert azok felhasználása nem látszik az ország gazdaságán. Szijjártó Péter szóvivő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy egy honlap kevés az átláthatóvá tételhez.

A szerb miniszterelnök szerint a koszovói függetlenség sértené a szerb alkotmányt. Vojislav Kostunica azután beszélt erről, hogy Budapesten találkozott a magyar kormányfővel. A szerb politikus azt mondta: Koszovó Szerbia elválaszthatatlan része, ezért Belgrád ellenzi a tartomány függetlenné válását. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: Magyarországnak és az Európai Uniónak is az az érdeke, hogy kompromisszumos megoldás szülessen Belgrád és Pristina között.

Brüsszelben Antall József néhai miniszterelnökről nevezik el az Európai Parlament két új épületének egyikét. Fazakas Szabolcs, szocialista európai parlamenti képviselő közölte: a testület elnöksége egyhangúlag döntött erről.

Amerigo Tot magyar származású, Olaszországban élt szobrászművész grafikáiból nyílt kiállítás Mappák Rómából címmel Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A december 1-jéig látogatható tárlaton összesen 27 grafika és rajz látható.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×