Infostart.hu
eur:
359.17
usd:
309.12
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Slusszkulcs nélkül maradhat az ittas sofőr

Arányos büntetést, alkotmányos, szakszerű, törvényes megoldást akar a közlekedési szabályok megszegőivel szemben a kormány. Erről az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.

Kondorosi Ferenc az InfoRádióban hangsúlyozta: a jogszabály-módosítások üzenete az, hogy a biztonságért nem csak az állam tehető felelőssé, hanem az állampolgároknak is felelősségük és kötelezettségük van.

A kormánybiztos az objektív felelősség kérdéséről azt mondta: nem lehet minden szabályszegő mellé rendőrt állítani, ezért megoldást kell keresni arra, hogyan találhatók meg a jogszabályokat kijátszók.

Kondorosi Ferenc beszélt arról is, hogy a kormány az ittas vezetők számának csökkentését reméli a rendőrségi törvény módosításától, amely szerint az ittas vezetők jogosítványát, forgalmi engedélyét és slusszkulcsát a helyszínen elvehetné a rendőr, a segéd-motorkerékpárokat pedig rendszámtáblával szereltetik fel.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napján jelentette be az Új rend programját, amelyben nulla toleranciát hirdetett a közlekedésbiztonság területén.

Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub elnöke az InfoRádióban alkotmányellenesnek minősítette az objektív felelősség bevezetését.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×