Infostart.hu
eur:
358.7
usd:
308.76
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Szerda reggel ismét vasutassztrájk

Egyetlen vonat sem közlekedik a vasutas érdekképviseletek szerda reggel 6 és 8 óra között tartandó sztrájkja idején - mondta el az InfoRádiónak a Vasutasok Szakszervezete elnöke.

Simon Dezső közölte: azután döntöttek erről, hogy az utolsó, kedd esti egyeztetésen sem tudtak megállapodni a MÁV képviselőivel a demonstráció idején teljesítendő elégséges szolgáltatásról.

Korábban a vasúttársaság azt közölte: nem tartják elegendőnek azt a járatszámot, amelynek indítására az érdekképviseletek javaslatot tettek.

Simon Dezső a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal folytatott megbeszélésekrők azt mondta: érdemi egyeztetés helyett a tárca levelezni akart a szárnyvonalak esetleges bezárásáról, ez pedig elfogadhatatlan számukra.

A szakszervezeti vezető hozzátette: a korábban elküldött észrevételeikre sem kaptak választ. Szólt arról is, hogy a harmincnyolc mellékvonal felszámolása - számításaik szerint - kétezer ember munkahelyét veszélyezteti. A munkabeszüntetéshez a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is csatlakozott.

A mozdonyvezetők október 25-i, kétórás figyelmeztető sztrájkja több mint hatszáz járatot, és két-háromszázezer embert érintett közvetlenül. A menetrendszerinti forgalom csak késő estére állt helyre.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára korábban a munkabeszüntetés elhalasztására kérte a szakszervezeteket. Garamhegyi Ábel hangsúlyozta: még nincs döntés a vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×