Infostart.hu
eur:
361.83
usd:
316.1
bux:
152005.64
2026. szeptember 22. kedd Móric

Nemzetgazdasági problémát okozhatnak a tudatlan egyetemisták

A felsőoktatásba tömegesen bekerülő hallgatók legalább 50 százaléka felzárkóztatásra szorul - mondta az InfoRádiónak az ELTE Fizikai Intézetének tanára. Patkós András hozzátette: országszerte dolgoznak a felsőoktatásban tanítók azon, hogy a kiemelten rátermett és a felzárkóztatásra szoruló hallgatók oktatása közötti feszültséget kezeljék.

Egyre nagyobb igény van a tudományos életben a kiművelt, gondolkodni kész fiatalokra, éppen azért törekszenek a kutatók is egyre szorosabb kapcsolatra az iskolákkal, hogy felkeltsék a tudomány iránti érdeklődést, hiszen szükség van az utánpótlásra - mondta az InfoRádiónak az ELTE Természettudományi Kara Atomfizikai Tanszékének vezetője.

Patkós András akadémikus hozzátette: a középiskolai tananyag jól megszervezett bemutatása tudományos felkészültséget igényel a tanároktól, a felsőoktatásban oktatók ugyanakkor azzal szembesülnek, hogy a főiskolákra, egyetemekre bekerülő hallgatóknak felzárkóztatásra van szükségük.

A felsőoktatásba bekerült hallgatók több mint felének olyan kurzusok felvételét is előírják, amelyek során a középiskolai elmaradásokat pótolják be - közölte a tanszékvezető.

Patkós András szerint rendkívül nehéz kezelni azt a feszültséget, amely a jól felkészült, kreatív, gyorsan haladó, ám kisebbségben lévő hallgatók és a felzárkóztatásra szoruló tanulók közötti különbségek miatt alakult ki.

"Ez egy nagyon nehéz szervezési, ha úgy tetszik, felsőoktatás-pedagógiai, még azt is vállalnám, hogy kutatói feladat" - jelentette ki az akadémikus.

Hozzáfűzte: nemzetgazdasági problémát okozna, ha mindazok a hallgatók "lemorzsolódnának", akiknek felzárkóztatásra van szükségük, ezért az oktatók országszerte azon fáradoznak, hogy kezelhetővé tegyék a különbségeket.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×