Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Fidesz: újabb korrupciós ügy szálai vezetnek Gyurcsányhoz

Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormányfő és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről.

Az ellenzéki képviselő azt mondta, hogy Kaszab Csaba kőbányai szocialista frakcióvezető elsőfokú bírósági ítéletével és lemondásával még nem fejeződött be a kőbányai korrupciós botrány, ugyanis ez csak a "jéghegy csúcsa". Hozzátette, hogy százával voltak hasonló ügyek.

Révész Máriusz bemutatta az elégedetlen helyi szocialisták Gyurcsány Ferencnek címzett 2005 márciusi e-mailjét és a Hiller Istvánnak 2004 végén és 2005 elején küldött leveleket, amelyekben a helyzet megoldását kérik a pártvezetéstől.

Ez bizonyítja, hogy az MSZP legfelső szintjén mindent tudtak a kőbányai szervezetben zajló kétes ügyekről, mégsem tettek semmit - közölte Révész Máriusz.

A fideszes politikus hozzátette: Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, hogy hiba lenne, ha miniszterelnökként az ilyen ügyekben bárki oldalára állna, Lamperth Mónika miniszter pedig egy másik válaszlevélben csupán annyit írt, hogy legközelebbi kongresszusig remélhetőleg rendeződik a tagfelvétel körül keletkezett alapszabályi probléma.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a dokumentumokat az elégedetlen kőbányai szocialista képviselők juttatták el a Fideszhez, miután már nem láttak más lehetőséget.

Első fokon bűnös

Kaszab Csaba volt szocialista alpolgármestert a Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében.

A testület két év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, és egyben 4,43 millió forint vagyoni előny megfizetésére kötelezte.

Két éve, szeptember végén tartottak házkutatást a kőbányai polgármesteri hivatalban, akkor a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal iratokat foglalt le.

Az egyik internetes portál akkor azt írta, hogy az ügy hátterében fiktív épület-felújítások álltak, és az el nem végzett munkák után számlákat állítottak ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×