Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
319.69
bux:
151831.05
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gyurcsány: "Leszámolni nemzeti történelmünkkel"

Átadták a Nagy Imre emlékérmeket az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulója alkalmából a Sándor-palotában.

Az ünnepi rendezvényen Sólyom László államfő mellett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vett részt.

A kormányfő beszédében úgy fogalmazott: Nagy Imre kiemelkedett a forradalmárok sorából, mert miniszterelnökként belátta, hogy tévedett.

Az idén hatodik alkalommal odaítélt Nagy Imre emlékérmet Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, Gereben István geofizikus, Mészáros Márta filmrendező, Rainer M. János, az 56-os Intézet főigazgatója, valamint Újvári József nyugalmazott dandártábornok kapta.

Gyurcsány: "leszámolni nemzeti történelmünkkel"


Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: az elismerést azok kapják meg, akik azért tettek, "hogy 56 igaza, fénye és üzenete máig ható legyen". A miniszterelnök a kitüntetetteknek azt kívánta, őrizzék meg képességüket, szolgálják a nemzetet és 1956 szellemiségét.

A kormányfő szerint sokaknak okoz konfliktust, hogyan egyeztethető össze a személyes egyéni élmény, a nemzet, a politikai közösség közös meggyőződésével.

Gyurcsány Ferenc szerint Nagy Imre személyében jól példázza azt, ami az egész nemzetet, "hogy lehet leszámolni személyes és nemzeti történelmünkkel, hogy jut el a nemzet, hogy jutnak el a nemzet polgárai addig, hogy bevallják, tévedtünk".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×