Infostart.hu
eur:
365.21
usd:
320.67
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Megduplázná a kormány az államtitkárok fizetését?

Egy kormányanyag szerint fel kell zárkóztatni a közszféra fizetéseit, mivel a vezető beosztásokban az állami területen és a versenyszektorban fizetett bérek között nagy a szakadék. A Népszabadság értesülései szerint két számjegyű éves keresetemelések várhatók a vezetők körében.

Lazítaná a jelenleg kötött illetményrendszert egy kormányzati megrendelésre készült anyag, amely szerint a piaci szinthez kellene közelíteni egyes vezető beosztásokban dolgozó állami alkalmazottak bérét.

A Népszabadság információi szerint a magánszférában akár 3 millió forintot is kereshetnének a szakállamtitkárok, jelenleg viszont bruttó 712 ezer forintért dolgoznak.

Az új rendszer alapja egy átfogó munkakörfelmérés, ami alapján hatfokozatú skálán állapítanák meg a fizetéseket. A főosztályvezetők esetében ez a vizsgálat már elkészült, év végéig a minisztériumok nem vezető beosztású alkalmazottaira is elvégzik.

A kutatásból kiderül az is, hogy az alacsonyabb beosztásokban a közszolgálat sokszor jobb jövedelmet biztosít, mint a versenyszféra, ám a vezetői posztokon az arány fordított.

Bár hivatalosan a munkaköri szintekhez rendelt illetmény alapja a piacon elérhető jövedelem lesz, de a bérsáv közepe (amitől 20 százalékkal lehet bármelyik irányba eltérni) a magánszférában megfigyelt bérsáv szint tíz százaléka lesz.

Vagyis a felzárkóztatás első körben nem lesz drasztikus, bár kétségtelen, hogy a minisztériumi vezetők 58 százaléka a tervezet alapján fizetésemelésre számíthat.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×