Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
321.53
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Elemző: Gyurcsány újabb bizalmi szavazást nyert meg

Gyurcsány Ferenc népszavazási kezdeményezésének rövid távú célja, hogy elterelje a figyelmet a Zuschalg-ügyről. Az InfoRádió által megkérdezett politikai elemzők szerint a kezdeményezés jó eszköz lehet a kormány hitelességének visszaszerzéséhez is.

Ágh Attila politológus, valamint Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője egyetért abban, hogy a miniszterelnök sikeres lépéseket tett pártja bizalmának visszaszerzésében, egy esetleges népszavazás pedig az emberek szemében is elfogadhatóbbá teheti a kormányt.

Míg egy hete Gyurcsány Ferenc meggyengült pozíciója volt a téma, most olyan javaslattal állt a nyilvánosság elé, amelyhez a koalíció támogatását is megkapta.

Szomszéd Orsolya úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc idén is megnyert egy bizalmi szavazást.

Bár valójában a parlamentben erre nem került sor az elmúlt napokban, a színfalak mögött valami hasonló zajlódhatott le - vélekedett.

A javaslatnak mindkét elemző szerint többes céljai vannak: Gyurcsány ferenc demonstrálhatja a párton és a koalíción belüli támogatottságát, és egy kezdeményező kormány képét festheti.

Abban is egyetértettek, hogy egy, a kormányfő által kezdeményezett referendum eltereli a figyelmet a Zuschlag-ügyről is, sőt, halványíthatja a Fidesz népszavazási kezdeményezésének fényét.

Ágh Attila azonban arra is rámutatott, hogy Gyurcsány Ferenc egy régi tervét valósíthatja meg, amelyben eddig nem nagyon tudott eredményeket elérni: lehetősége lesz az MSZP megreformálására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×