Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Majtényi: A pártok a kampánypénzek 90 százalékával nem tudnak elszámolni

Majtényi László úgy véli, a pártok a kampányfinanszírozásban 10 millió forintból 9 millióval nem tudnak elszámolni, de az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapítója szerint még ennél is több lehet a korrupciós pénz. A volt adatvédelmi biztos hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék nem megfelelő módon ellenőrzi a kampánypénzek elszámolását.

A pártok a kampányfinanszírozásban 10 millió forintból 9 millióval nem tudnak elszámolni - mondta az InfoRádiónak az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapítója.

Majtényi László kifejtette: a pártok az országgyűlési választási kampányban a rendelkezésre álló 400 millió forintos keretet a tízszeresével lépik túl, vagyis négymilliárdot költenek. Ennél azonban sokkal több pénz mozdul meg, mivel a források illegálisak, így a tranzakciós költségek nagyon magasak - tette hozzá a volt adatvédelmi biztos.

Az Állami Számvevőszék elvben alkalmas lenne, hogy ellenőrizze a kampánypénzek elszámolását, de nem megfelelően teszi ezt - vélekedett Majtényi László.

A volt adatvédelmi biztos emlékeztetett arra, hogy két éve beterjesztettek egy színvonalas kampány- és pártfinanszírozási törvényjavaslatot, de ez valahol eltűnt a parlamentben.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×