Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Nyilvánosságra hozhatják a tanúk a Zuschlag-ügyben tett vallomásaikat

A tanú nyilvánosságra hozhatja vallomását, ebbe a főügyészségnek nincs beleszólási lehetősége - közölte Bács-Kiskun megye főügyész-helyettese. Korábban a Fidesz azt kérte Gyurcsány Ferenctől és Szilvásy Györgytől, hogy tegyék hozzáférhetővé a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomásaikat.

Nem szólhat bele a főügyészség, hogy nyilvánosságra hozzák-e a tanúk vallomásaikat - mondta Bács-Kiskun megye főügyészhelyettese, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy adott esetben ez sértheti a nyomozás érdekeit.

A tanúnak van lehetősége arra, hogy a főügyészségtől elkérje saját vallomását, és ezt követően "azt csinál vele amit akar", ebbe nem szólhatunk bele - mondta Szabó Ferenc.

Nem tiszta, hogyan működhetett

A Fidesz délelőtt azt kérte Gyurcsány Ferenctől és Szilvásy Györgytől, hozzák nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi tanúvallomásukat.

Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója szerint ugyanis sem Gyurcsány Ferenc, az egykori ifjúsági és sportminisztérium vezetője, sem Szilvásy György, a tárca volt közigazgatási államtitkára nem tisztázta magát a vádak alól a közvélemény előtt.

A politikus hozzátette: továbbra sem lehet tudni, hogy hogyan működhetett a tudtuk nélkül egy ilyen "üzemszerű pénzlenyúlási rendszer", amikor a minisztérium két volt helyettes államtitkára egybehangzóan arról beszél, hogy pályázatokban politikai döntések születtek.

Nyilvános lesz

Erre reagálva jelentette be aztán Daróczi Dávid kormányszóvivő: Gyurcsány Ferenc kész nyilvánosságra hozni tanúvallomását, ha az ügyészség kijelenti, hogy ez nem veszélyezteti a nyomozás menetét.

Nem véletlen - fűzte hozzá -, hogy az ügyészségi szakaszban a tanúvallomásokat nem szokták nyilvánosságra hozni, hiszen az a cél, hogy a többiek, köztük a gyanúsítottak, ne ismerjék azok tartalmát.

A kormányszóvivő közölte: amint az ügyészségi szakasz lezárul és egy ügy a bírósági szakaszba kerül, ezek a vallomások hozzáférhetővé válnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×