Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Másodszorra sem tartja a határidőt a Strabag és a Swietelsky a 37-es út építésével

Másodjára módosították a Borsod megyei 37-es út Felsőzsolca és Gesztely közötti négysávosításának határidejét. Az eredeti dátumot még májusban július 31-ére módosították a tavalyi rendkívüli esőzésekre hivatkozva. Ezt sem tudták azonban tartani, az új határidő november 15.

Az InfoRádió Fórum című műsora májusban már foglalkozott ezzel az üggyel. Tóth Tibor, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ szóvivője akkor azt mondta, hogy a Swietelsky Kft. és a Strabag konzorciuma által elvégzendő 6 milliárd forintos beruházás a tavalyi rendkívüli esőzés miatt csúszik. Az új határidőt július 31-ében állapították meg.

A beruházás felügyeletét menet közben átvevő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője, Béni Gyöngyi az InfoRádiónak elmondta, hogy a módosított határidőt sem tudták tartani. A műszaki átadás határideje így november 15. lett.

A fejlesztés a Környezetvédelmi Infrastrukturális Operatív Program (KIOP) keretében valósul meg, európai uniós támogatással, ezért Brüsszelnek is jóvá kellett hagynia a terveket. A késés fő oka azonban nem ez, hanem az elhúzódó területszerzés volt - fejtette ki Béni Gyöngyi.

A szóvivő elmondta, hogy semmi sem akadályozhatja meg a november 15-i műszaki átadást. Az ezt követő hatósági ellenőrzés 2-3 hét alatt lezajlik, ekkor tűzik majd ki a hivatalos forgalomba helyezés időpontját. Az autósok lekésőbb december elején vehetik ismét birtokba az immár négy sávos utat.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×