Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Mi lesz veled, pesti utca?

A közeljövőben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Bizottsága is megvizsgálja a régi pesti zsidónegyed védett épületeinek ügyét. Nemrég újabb két épületet bontottak le a Dohány utcai zsinagóga mellett, ezek helyére a zsinagógánál magasabb házak építését tervezik. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerint ezt a problémát a hitközségen belül meg lehetett volna oldani.

Az Óvás Egyesület elnöke az InfoRádióban elmondta: régóta javasolják, hogy a régi zsidónegyedben mindaddig változtatási tilalom legyen, míg nem születik egy átfogó rehabilitációs koncepció, amelynek alapján méltó módon lehetne rendbe hozni és megőrizni a negyedet.

Molnár Péter hozzátette: a korábbi budapesti főépítész támogatta a javaslatukat, az mégsem valósult meg.

A civil szervezet vezetője szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem értelmezi kellőképpen erősen és átfogóan a negyed védettségét.

Molnár Péter kijelentette: várhatóan novemberben érkezik Magyarországra az Unesco, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Bizottságának küldöttsége, hogy megvizsgálja a régi pesti zsidónegyed védett épületeinek ügyét. Végső esetben meg is vonhatják a világörökségi státuszt.

Új szabályok

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke a Dohány utcai bontásról és építkezésről azt mondta: ezt a kérdést a Zsidó Hitközségen belül is kezelni lehetett volna, a telkek ugyanis a hitközség korábbi elnökének tulajdonában vannak, az új épületeket ő építteti.

Ha ezek a szabályozóknak megfelelnek, és elérnek egyfajta építészeti-esztétikai minimumot, akkor a hivatalnak nincs semmi lehetősége - húzta alá Mezős Tamás.

A hivatal vezetője kitért arra is, hogy olyan egyezséget szeretnének létrehozni a fővárosi történelmi épületeiért felelős hatóságok, önkormányzatok, szakemberek és a civil szervezetek között, amely biztosíthatja a történelmi épületállomány megtartását.

Mezős Tamás hangsúlyozta: a Dunától egészen a Hungária körútig biztosítani kell a pesti utcaképek megtartását; a történelmi városrészek megújításához ugyanakkor be kell vonni a befektetőket is.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke közölte: várhatóan egy héten belül elkészül az a szabályrendszer, amely meghatározza, milyen feltételek mellett lehet majd építkezni a védett városnegyedekben.

Mezős Tamás kiemelte: azt szeretné, ha a kritériumrendszer kötelező lenne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×