Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.7
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Tanúként hallgatta ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet Zuschlag-ügyben

Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánosnak és társainak ügyében - tudatta Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy az egykori Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági szervezeteknek nyújtott támogatásaival, a pályázatokon elnyert összegek kifizetési és elszámolási szabályaival, illetve gyakorlatával kapcsolatban hallgatta meg a főügyészség a miniszterelnököt.

Tájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc a meghallgatáson kijelentette, hogy szakminiszterként minden tekintetben az akkor érvényes és nyilvános pályázati szabályoknak megfelelően kívánták meghozni a döntéseket; szabálytalanságról nem volt tudomása.

A kormányfő szerint a meghallgatás rendkívül korrekt és tárgyszerű körülmények között zajlott. Gyurcsány Ferenc fontosnak tartja, hogy kiderüljön az igazság, ezért, korábbi nyilatkozataival összhangban, a lehető legteljesebb körűen együttműködik a nyomozó hatósággal, és ugyanezt kéri az ifjúsági ügyekért felelős szaktárcák korábbi vezetőitől is - áll a közleményben.

Gyurcsány Ferenc 2003. május 19. és 2004. október 4. között töltötte be a gyermek-, ifjúsági és sportminiszteri tisztséget.
A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Zuschlag Jánost, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsít egyesületek és egy alapítvány által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke. A szocialista párt elnöksége és megyei vezetése felszólította a politikust, függessze fel párttagságát és mondjon le választott tisztségeiről.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×