Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.49
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Öt szocialista képviselő kiadta volna a kormányfőt - lapszemle

Az ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő -Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor - is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy tegnapi parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát - írja a Magyar Nemzet.

A lap idézi a Népszava információit, melyek szerint egy magánszemély tett feljelentést, mivel Gyurcsány belső hivatali tájékoztatásban az alkalmazottak előtt többször a személyét érintő becsületsértő kijelentéseket tett. A mentelmi bizottság szerint a feljelentésben foglaltak sokszor értelmezhetetlenek és furcsa személyeskedéstől sem mentesek. A felfüggesztés mellett voksoló szocialista törvényhozók közül a lapnaknak az eddig Gyurcsány egyik legfőbb támogatójaként ismert Juhász Ferenc MSZP-elnökhelyettes úgy nyilatkozott: véletlenül rossz gombot nyomott meg.

Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelöli az egészségügyi államtitkári posztra az SZDSZ - értesült a Népszabadság. A kisebbik koalíciós párt ügyvivői testülete csütörtökön dönt a lemondott Kovács Attila utódjáról. A lap úgy tudja, Ungár Klára neve is felmerült, ám a párt több vezető politikusa szerint belső támogatottsága nem kellő mértékű. Igaz, Kincsest még csak nem is igazán ismerik a pártban. Így vele kapcsolatban is többen fenntartásokkal élnek, főleg politikai múltja miatt.

A Fidesz elnöksége szerdán tárgyal azokról a feltételekről, amelyeket a népszavazási kampány vezetésére felkért Tarlós István szabott a párttal szemben. Az Index.hu internetes portál információi szerint a Fidesz fővárosi frakcióvezetője saját szerepkörét szeretné körbebástyázni, és valódi döntési kompetenciát kér a Fidesz vezérkarával szemben. A Fidesz arra számít, hogy az Alkotmánybíróság első körben csak három - a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését célzó - kérdést enged majd át. Ha így lesz, a Kálmán László nyelvész által duplikált kérdések süllyesztőbe kerülhetnek.

A Világgazdaság információi szerint akár már október 10-én hatályba léphet a lex Mol, azaz a stratégiai cégek védelméről szóló törvény. Erre már csak azért is jó esély mutatkozik, mert a jogszabály elfogadásához szükséges házszabály-módosításokat, és magát a jogszabályt is mind az öt parlamenti párt támogatja.

Az egészségbiztosítási reform főszereplőinek szánt társaságok számára a pénztáralapítás területi egységeinek meghatározása nem elég információ ahhoz, hogy erre üzleti tervet építsenek - írja a Napi Gazdaság. A biztosítók körében aligha okozott meglepetést a koalíciós pártok megállapodása az egészségbiztosítási területi egységek megyei alapú meghatározásáról. A társaságok azonban továbbra is hiányolják a konkrétumokat: azt mondják, hogy a legfontosabb kérdéseket - például a menedzsmentjogokkal kapcsolatban - lebegteti a kormány.

A penzcentrum.hu összeállításából kiderül, hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki megváltoztassa a nevét. Mindehhez kérelmet kell benyújtani, és az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter engedélyezheti azt, de meg is tagadhatja, ha a választott név magyartalan, történelmi név, vagy régies írásmóddal írt családi név. A pénzügyi portál megjegyzi, hogy a névváltoztatás nemcsak az adott állampolgárt érinti, hanem adott esetben a nevét korábban átvevő házastársat, valamint a gyermeket is, hacsak az állampolgár külön nem kéri, hogy ne változzon meg a családtagjai neve.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×