Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.36
bux:
145194.03
2026. október 16. péntek Gál

"Szemérmetlen és szégyenteljes" a politikusok egyetértése

"Szemérmetlen és szégyenteljes". Hankiss Elemér szerint ezzel a két szóval lehet legtalálóbban jellemezni azt, hogy az országgyűlési képviselők ötpárti konszenzussal, elszámolás nélkül vehetnek fel milliós költségtérítéseket.

A szociológus úgy látja, hogy a társadalom igazságérzetét leginkább a vagyoni különbségek aránya sérti, de sokan gondolják azt is, hogy a politikusok jelenlegi teljesítményük alapján egyszerűen nem érdemelnek meg ennyi pénzt.

Mint azt az InfoRádióban elmondta: az elkeseredettséget növeli, hogy a magyar politikai osztály jelentős hányada nem végzi rendesen a munkáját. Az is sérti az embereket, hogy akik a döntéseket hozzák, azok maguk számára kedvezőbb helyzetet teremtenek, mint azok számára, akiknek az érdekeit képviselniük kellene.

Az arányokkal van a probléma

Szavai szerint egy jól működő társadalomban fontos feladata van a politikusoknak: össze kell gyűjteniük a különböző érdekeket, megvitatniuk és egységes álláspontra jutniuk. De mint minden más munkát, ezt is az emberek úgy értékelik, hogy aki jól végzi a dolgát, annak többet adnának, aki rosszul, annak azonban kevesebbet. Az emberek azt elfogadnák, hogy aki jól dolgozik, az jól is éljen, a probléma csak az arányokkal van.

Mára azonban hatalmas különbségek alakultak ki az emberek között, a politikusok pedig a gazdagabb réteghez tartoznak, csak az nem érthető, hogy miért.

Hol van az önkorlátozás?

Ráadásul a demokrácia lényege az önkorlátozás - fűzte hozzá Hankiss Elemér, hozzátéve: ha a hatalmon lévők nem korlátozzák saját magukat, akkor semmi nincs, ami korlátozná őket.

"A fejétől bűzlik a hal. Hihetetlen jelentősége van annak, hogy egy társadalom felső rétege - nem mondom azt, hogy elit, mert az pozitív jelző lenne - hogyan viselkedik" - jelentette ki a szociológus. Ha erkölcsös, mértéktartó, tisztességes, annak óriási hatása van a társadalomra, ennek ellenkezője azonban szinte mindenre felmentést ad.

"Ez az egyik legnagyobb bűne ennek a politikai osztálynak, azon túl, hogy az elmúlt 5-6 évben rengeteg rossz döntést hoztak." Hankiss Elemér szerint már csak azért is szemérmetlen és szégyentelen az ellentétes politikai erők egyetértése ebben az ügyben, mert szinte nincs más ügy, amelyben konszenzusra tudnának jutni.

"Ha sok minden másban is egyetértenének, az kevésbé lenne szemérmetlen, de akkor sem tudnám elfogadni, hogy önmaguknak privilégiumokat szavazzanak meg, ezt ugyanis semmi nem indokolja" - mondta Hankiss Elemér.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Ezzel a módszerrel rengeteg pénzt kereshetsz a tőzsdén - Most újra működhet!

Ezzel a módszerrel rengeteg pénzt kereshetsz a tőzsdén - Most újra működhet!

A tőzsdén sokszor a legegyszerűbb stratégiák bizonyulnak a leghatékonyabbnak. Vannak ugyanis olyan visszatérő lehetőségek, amelyek felismerésével a befektetők újra és újra komoly nyereséget érhetnek el. Most egy olyan részvényre bukkantunk, amelynél az elmúlt időszakban már többször is kiválóan működött ez a módszer. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×