Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
322.65
bux:
145259.06
2026. október 16. péntek Gál

Õszödön is a MEH fizeti a politikusok vizitdíját

Nem fizetnek vizitdíjat az állami vezetők a balatonőszödi kormányüdülőben. A Miniszterelnöki Hivatal fizeti helyettük a 300 forintos összeget.

A balatonőszödi kormányüdülőben ügyelet működik, szükség esetén tehát sürgősségi beavatkozást végezhetnek az ott dolgozó orvosok. A kormányüdülő ezért ügyeleti díjat fizet a doktoroknak - mondta az InfoRádiónak a kormányszóvivő.

Budai Bernadett hozzátette: az állami vezetők ellátása ugyanúgy vizitdíjköteles, mint bármely állampolgáré, vagyis, ha kórházba kerülnek, ki kell fizetniük a 300 forintot, további kezelésüket azonban egy külön szerződés - az Állami Egészségügyi Központ és a Miniszterelnöki Hivatal közötti megállapodás - szabályozza.

Az őszödi kormányüdülőben azért nincsen, és nem is lehet vizitdíjfizetési kötelezettség, mert a meglévő szerződés még azelőtt köttetett, hogy bevezették volna a vizitdíjat - közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett elmondta: plusz szolgáltatás az állami vezetők számára, hogy a MEH fizeti helyettük a 300 forintos költséget.

Hozzáfűzte: mind az állami vezetők, mind az országgyűlési képviselők számos juttatásban részesülnek, ez pedig egy ezek közül.

A kormányszóvivő közölte: áll Gyurcsány Ferenc kijelentése, miszerint nincsenek egyenlőbbek az egyenlők között, hiszen a vizitdíjat mindenki után befizetik, az egészségbiztosítás kasszájából nem hiányzik ez az összeg.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

A mesterséges intelligencia a portfóliókezelés mindennapi részévé vált, miközben az ETF-ek a magyar lakossági piacon is slágertermékké váltak – derült ki a K&H Alapkezelő pénteki sajtótájékoztatóján. A bankcsoport három eltérő ügyféltípust különböztet meg: az önálló, digitális befektetőket, akik gyakran ETF-ekben gondolkodnak, a tanácsadást, banki szakértői támogatást igénylőket, valamint azokat a kezdő befektetőket, akik alacsony belépési küszöbű megtakarítási-befektetési megoldásokat keresnek. A hamarosan a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetni tervezett újhullámos ETF-ek, a "Blue Sphere" család tagjai azoknak jelenthetnek testhezálló megoldást, akik a globális részvénypiacokra szeretnének befektetni, de forintban, és devizaárfolyam-kockázattól mentesen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×