Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.29
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"A politikusság főállású munka, el kell dönteni, megfizetik-e rendesen"

A képviselői költségtérítések évről évre vita tárgyát képezik. Az elmúlt időszakban több tízmillió forintot fizettek ki egyes képviselőknek, úgy, hogy a törvénymódosítások után 2004-től már számlával sem kellett igazolni egyes költségeket.

Az országgyűlési képviselők közül az előző kormányzati ciklusban a legtöbb költségtérítést Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője, Hódmezővásárhely polgármestere vette fel. Az általa igényelt összeg 18 millió forint volt 2002 és 2006 között, ami azt jelenti, hogy havi 375000 forintot számolt el. Az InfoRádiónak nyilatkozva 2007 év elején azt mondta annyit vett fel amennyit a törvény előír.

"A magyar Országgyűlésnek 102 olyan képviselője van, aki több mint 17 millió forint költségtérítést kapott, és 10 olyan képviselőt tudnék csípőből mondani - a nyilvánosságra hozott táblázat alapján - akik 10-20-30 ezer forinttal kaptak kevesebb költségtérítést, mint én. Ennek az egyszerű oka, hogy 2002-ben már az első fordulóban megválasztottak, és a megválasztástól jár a költségtérítés, ezért én két héttel többet kaptam. Annyit vettem fel, amennyit a törvény megállapít, és amennyit az országgyűlés hivatala számfejt. Mindaddig, amíg tételes elszámolás volt 2003-ig, addig gyűjtötte az ember a számlákat, 2003-2004-ben úgy módosította a kormánytöbbség az elszámolás rendjét például a lakásbérletnél, hogy elszámolás legyen" - közölte akkor a képviselő.

"Kérdezzenek a honvédelemről"

A képviselőt megkerestük a mostani módosítások tervének kapcsán. Lázár János sajtókapcsolatokat koordináló munkatársán keresztül annyit üzent: nem kíván erről beszélni, de szívesen válaszol a honvédelmet érintő kérdéseinkre.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető helyettese tavaly azt mondta: maximálná, és számlához kötné a szállásköltségekkel kapcsolatos képviselői költségtérítéseket az MSZP.

"Mi a korábbi javaslatunkat visszük vissza, mely szerint a lakásbérlésről vagy érvényes szerződést, vagy számlát keljen bemutatni, és ennek ellentételeként kerüljön csak sor a kifizetésre" - hangsúlyozta a politikus.

A politikusság főállású munka

A mostani módosítások kapcsán az MSZP-s politikus azt mondta a távirati irodának, hogy a politikusság is főállású munka, és el kell dönteni, hogy megfizetik-e rendesen, vagy azt ajánlják a képviselőknek, hogy keressenek mellette más jövedelemszerző tevékenységet.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×