Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

A Fidesz szerint kiszorulnak a magyar cégek a közbeszerzésekből

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások egyre nagyobb mértékben szorulnak ki a közbeszerzésekből, ezért kormányzati lépésekre lenne szükség.

A Fidesz azonnali kormányzati lépéseket vár, szerinte a többi között a jogszabályok szigorításával, és a körbetartozások megoldásával lehetne javítani a közbeszerzésekből kiszoruló magyar vállalatok helyzetén.

Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Közbeszerzések Tanácsa 2006-os jelentése szerint jelentősen megnövekedett a külföldi cégek által elnyert közbeszerzések aránya.

A politikus emlékeztetett arra, hogy tavaly a magyar kis- és közepes vállalkozások a közbeszerzések összértékének 41 százalékát kapták meg, idén pedig ez az arány már csak 34 százalék.

Szatmáry Kristóf jelentés szerint ennek legfőbb oka az, hogy a kormány és az állami közszolgáltatók a nyílt közbeszerzésekkel szemben a tárgyalásos eljárást választják, amelyben a hazai kis- és közepes vállalkozások 90 százalékban alulmaradnak.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×