Infostart.hu
eur:
361.02
usd:
310.72
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Körösényi: "A baloldal rutinszerűen használta ki a helyzetet"

Az ELTE tanára szerint Magyarországon nem nyert tartósan teret a radikalizmus, a szélsőséges nézetek ugyanis nem mutatkoznak meg sem a választási eredményekben, sem a közvélemény-kutatásokban, sem az utcai rendezvényeken.

Körösényi András azt mondta, a '90-es évek közepén a MIÉP több tízezer fős nagygyűléseket tartott, ehhez képest a Magyar Gárda 56 tagja nem jelentős.

Pártok nincsenek, csak események

Mint mondta, a környezetünkben is van olyan ország, ahol valóban előre törtek a szélsőjobboldali erők.

Ez meglátszik a választások eredményén is, a radikálisok által alapított pártok bekerülnek a parlamentbe, vagy akár a kormányba is, de mindenképpen beleszólnak a döntéshozatalba.

Ezzel szemben vannak olyan országok - Magyarország is ilyen -, ahol csak "esemény vannak", és azok kapcsán lehet a szélsőjobboldal előretöréséről beszélni.

A politika pedig beszél is - mondta az ELTE tanára, aki szerint 10 évvel ezelőtt még sokkal inkább jelen volt Magyarországon a radikalizmus. A MIÉP akkor még több tízezer ember részvételével tartott nagygyűléseket.

Ma azonban, ha jelen is van, egy parlamenten kívüli párt, a Jobbik képviseli ezt a nézetet, amely azonban Körösényi András szerint a politika perifériáján van.

Nem rosszabb a helyzet, mint máshol

A politológus szerint Magyarországon nem erősebb a radikalizmus, mint a környező országokban, csak látványosabb. A televíziók gyakrabban mutatják az Árpád-sávos zászlót lengető embereket.

Hozzátette: a '90-es évek közepe óta a baloldali pártok témája a szélsőjobboldal, a Fidesz viszont évek óta nem tud ezzel mit kezdeni.

A jelenlegi helyzetet, a Magyar Gárda megalakulását a baloldal rutinszerűen használta ki - mondta Körösényi András.

Ezzel szemben a Fidesz jött leginkább zavarba, politikusaik között volt, aki elhatárolódott a Magyar Gárdától és volt, aki nem.

A politológus egyetért Stumpf Istvánnal, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminiszterével abban, hogy ha a legnagyobb ellenzéki párt elhatárolódna a Jobbiktól, azzal valószínűleg több szavazót nyerne a mérsékeltek körében, mint amennyit elveszítene a szélsőségeseknél.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×