Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

Pite a csikótűzhelyből

Európai uniós támogatással ökoturisztikai központot hozott létre Rácalmás önkormányzata. A területen levő egykori gazdasági épületekből közösségi létesítményeket, interaktív multimédiás központot, kézműves és gasztronómiai házat alakítottak ki.

A Fejér megyei ökoturisztikai központ kerékpárral, és a főváros irányából vízen is megközelíthető. Az ide látogatók megismerkedhetnek a Duna és környezete növény- és állatvilágával.

Márta Istvánt, a Duna Ökoturisztikai Központ igazgatója az InfoRádióban elmondta: a dunai halászok életét az eredeti eszközeik segítségével mutatja be a tárlat. A gasztronómiai épületben pedig hagyományos búbos kemencében és csikótűzhelyben sütnek kenyeret, pitét és más finomságokat a vendégeknek.

A kézműves műhelyben kipróbálható a fazekasság, azon belül is a korongozás, a fafaragás, és a szövés is.

Az ökoturisztikai park része egy tanösvény is, amelyet végigjárva a Nagy-sziget élővilága ismerhető meg. Egy hónapon belül pedig egy ladikkal a vízen is körbejárható lesz a sziget.

A 488 millió forintos, főleg európai uniós támogatásból kialakított központ vízi úton is megközelíthető, de Dunaújvárosból egy kerékpárút is vezet ide.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×