Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
325.69
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Több nőt szeretne az ENSZ a közéletben

Továbbra sem tartja megfelelően a nők arányát a közéletben az ENSZ illetékes bizottsága. A testület erről szóló, augusztus 10-én kiadott állásfoglalásáról Sándor Klára, az SZDSZ országyűlési képviselője beszélt az InfoRádióban.

Növelné a nők arányát a közéletben az ENSZ illetékes bizottsága - mondta el az InfoRádióban Sándor Klára.

A szabad demokrata politikus arról is beszélt, hogy a világszervezet testülete - amely a nők elleni diszkrimináció valamennyi formájának leküzdését szolgáló egyezmény betartását ellenőrzi - egyúttal javasolta az 50 százalékos női kvóta bevezetését a pártlistákon.

Sándor Klára emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ május 15-én nyújtotta be erről szóló javaslatát a Parlamentnek. Ennek értelmében a pártlistákon fele-fele arányban szerepelnének a nők és a férfiak, de nem lenne mindegy a sorrend sem: váltakozva kell írni a neveket. Sándor Klára az InfoRádiónak elmondta: bízik abban, hogy ősszel már a parlament elé kerül a javaslat.

A képviselő hangsúlyozta: a bizottság értékelése a 2006-os országjelentés alapján született és a testület már négy éve felszólította Magyarországot, hogy növelje a nők számát a közéletben, a politikai döntéshozó testületekben.

Magyarország a nők parlamenti arányát tekintve az uniós tagállamok között a 26., a világranglistán a 128. helyen áll.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésban - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésban - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×