Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
325.82
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Hivatal ellenőrizné a költségvetés végrehajtását

A költségvetési szabályok megújításáról egyeztetett az államfő az öt parlamenti párt vezetőivel a budavári Sándor-palotában. Sólyom László azt szeretné elérni, hogy a tárgyalóasztaltól felállva egyik fél se léphessen vissza a megállapodástól.

A megbeszélésen Lendvai Ildikó, az MSZP, Navracsics Tibor, a Fidesz, Semjén Zsolt, a KDNP és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője vesz részt; az SZDSZ-t Gusztos Péter, a liberális képviselőcsoport helyettes vezetője képviselte.

A megbeszélés után a kormánypártok és a KDNP frakcióvezetői azt mondták: egyetértenek egy, a költségvetés ellenőrzését szolgáló hivatal létrehozásával.

Az MDF nem tartotta célszerűnek az elképzelést, Herényi Károly frakcióvezető szerint ugyanis inkább a hatályos törvényeket kellene betartani.

A Fidesz közölte: nyitott a költségvetési hivatalról szóló javaslatra, azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új intézmény független és olcsó legyen, valamint, hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel.

Mi volt a cél?

A Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző főosztályának vezetője korábban elmondta: Sólyom László célja, hogy olyan megállapodás jöjjön létre, ami biztosítja a költségvetés tervezésének kiszámíthatóságát, és hogy ehhez megfelelő eszközöket rendeljen az Országgyűlés.

Kumin Ferenc hangsúlyozta: az államfő nem kíván állást foglalni szakmai kérdésben, de tekintélyét felhasználva el szeretné érni, hogy a tárgyalóasztaltól felállva egyik fél se léphessen vissza a megállapodástól.

Sólyom László a Magyar Hírlap augusztus 18-ai számában megjelent interjúban mondta azt: szeretne létrehozni egy olyan szervezetet, amely kikényszeríti és felügyeli a költségvetési szabályok kiszámíthatóságát, megújítását és betartását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Gazdasági események szempontjából nem várható ma piacmozgató adatközlés, az iráni hírekre érdemes így elsősorban figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×