Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
316.8
bux:
153588.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Budapesten kezd haldokolni a folyó

A Duna forrásától a Magyarországig tartó szakaszon nem romlott a vízminőség a korábbi évekhez képest - állapította meg a folyó vízminőségét vizsgáló nemzetközi expedíció.

A projekt szakmai vezetője azt mondta: Komárom és Budapest között kifejezetten jó eredményeket kaptak.

Csányi Béla hangsúlyozta: jelentősen hozzájárul a vízminőség javulásához, hogy az elmúlt hat évben Győrben, Mosonmagyaróváron és Esztergomban is épült szennyvíztisztító létesítmény.

A szakember hozzátette: a magyar főváros alatti szakaszon nem számítanak jelentős javulásra, miután Budapesten az új szennyvíztisztító csak 2010-re épül meg, és addig a szennyvíz fele továbbra is tisztítatlanul jut a Dunába.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×