Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.14
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Riadólánc létrehozását javasolja a Fidesz

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a jövő héten a Fidesz az élelmiszerbiztonság erősítése érdekében.

Koszorús László, az ellenzéki párt képviselője elmondta: az új riadólánc létrehozásáról szóló indítvány szerint a dioxinügyhöz hasonló botrány esetén 24 órán belül nem csak a közszolgálati, hanem a kereskedelmi rádiókban és televíziókban is tájékoztatni kell a fogyasztókat, 72 órán belül pedig az összes veszélyes élelmiszert vissza kell hívni a boltokból.

A Fidesz úgy véli: nem nevezhető fogyasztóvédelemnek, hogy a vásárlónak kell eldöntenie, melyik élelmiszer veszélyes és melyik nem.

Az MSZP szerint a Fidesz hisztériát kelt, hisz még egyetlen termékben sem találtak dioxint, és a hatóságok folyamatosan vizsgálják az élelmiszereket.

Az országos főállatorvos korábban azt mondta: csak akkor vonnak vissza a boltokból egy terméket, ha bebizonyosodik, hogy előállításához az Indiából származó, dioxinnal szennyezett adalékanyagot használták.

Süth Miklós egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy a vizsgálatok végéig ne fogyasszanak olyan árut, amelyben E-412-es jelölésű anyag van.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×