Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
317.24
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az OVB ismét elutasította a Fidesz tandíjról szóló népszavazási kérdését

Nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezését, amely arra irányult, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók ne fizessenek tandíjat.

A két párt elnöke, Orbán Viktor és Semjén Zsolt által beadott népszavazási kezdeményezés pontos szövegege a következő volt: "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"

Ezt a népszavazási kezdeményezést az OVB egyszer már elutasította, az Alkotmánybíróság viszont visszautalta a testülethez újratárgyalásra. Az OVB 7:2 arányban szavazott a hitelesítés megtagadása mellett.

Az indoklás szerint a népszavazás kivonná a parlament hatásköréből a kérdésben feltett tárgyban a döntést, és ez burkolt alkotmánymódosítást jelent.

Az OVB elnöke március 9-én azt mondta az InfoRádiónak: véleménye szerint a tandíjra vonatkozó kérdés ügyében megindulhat majd az aláírásgyűjtés.

Szigeti Péter úgy nyilatkozott, hogy "az Alkotmánybíróság döntése után elég szűk a mozgástér, úgyhogy ilyen szempontból kalkulálható az eredmény". Részletek itt!

A testület megállapította, nincs pontos határidő arra vonatkozóan, hogy a döntést meddig kell alkalmazni.

A hosszú vita során az is elhangzott, hogy a képzési hozzájárulás eltörlése érintené a költségvetést, abban átcsoportosításokat kellene végrehajtani.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×