Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Semjén: "a szocialisták hátra fognak dőlni"

A KDNP elnöke szerint a kormány nem az ellenzékkel, hanem az egész társadalommal áll háborúban, amikor az emberek beleegyezése nélkül próbálja keresztülvinni a reformokat. Semjén Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta azt is: a céllal egyetértenek, de a jelenlegi helyzetben nem támogatják a Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezését.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke kijelentette: tarthatatlan, hogy a kormány - intézkedései miatt - konfliktusba került a társadalom minden csoportjával.

Semjén Zsolt úgy vélte: komoly reformokat nem lehet végrehajtani az emberek támogatása és a velük történő egyeztetés nélkül.

A politikus hozzátette: ha a kabinet ésszerű magyarázatot tudna adni a reformok szükségességére, illetve rá tudna mutatni azok későbbi hasznára, akkor az emberek elfogadnák a gyakran a támogatások csökkentésével vagy az adóterhek növelésével járó változtatásokat.

A cél igen, az eszköz most nem

Semjén Zsolt közölte: egyetért azzal, hogy a határon túli magyarok kapjanak magyar állampolgárságot, ugyanakkor ennek a kérdésnek a Fidesz-KDNP által benyújtott többi népszavazási kérdéssel való összemosása szerinte nem szolgálja sem a határon túli, sem a magyarországi magyarság, és különösen nem a polgári oldal érdekeit.

"A szocialisták hátra fognak dőlni, és azt mondják, hogy a radikális jobbosok most szépen marjanak bele a jobbközépbe" - fogalmazott a KDNP elnöke.

A képviselő azt mondta: maga a javaslat "szent és helyes", a kérdés mostani bedobása azonban veszélyes és kockázatos.

Nem lehet kitenni még egy arculvágásnak, traumának a határon túli magyarokat - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×