Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Kokó kipakolt, az elnökség felháborodott

Az Indexen olvashatják, hogy az amatőr és a profi ökölvívók között is egyedülálló sikereket elért Kovács István állítása szerint Csötönyi Sándor irányítása alatt egyszemélyes kft.-ként működik a Magyar Ökölvívó Szövetség. Kovács vádjait az elnök visszautasította.

A mesteredző Csötönyi elmondta, hogy Kokó '96-os olimpiai bajnoki címe után egymillió forintot adott zsebből, jutalomként a sportolónak, aki szerinte a hazai szövetségnek kizárólag hálával tartozhat a pályája egyengetése miatt, nem pedig alaptalan vádaskodással.

A Népszabadság azt írja, hogy három országgyűlési biztost kell megválasztani június végéig, ezért a köztársasági elnöknek hamarosan elő kell állnia személyi javaslataival. Lenkovics Barnabás ombudsmant a napokban alkotmánybíróvá választották, így április 21-én távozik jelenlegi posztjáról, ám hat évre szóló megbízatása június végén mindenképpen lejárt volna.

Hasonlóképpen megszűnik a biztos általános helyettese, Takács Albert és a kisebbségi ombudsman, Kaltenbach Jenő mandátuma, míg Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos decemberig hivatalban marad. Bár a biztosok megválasztásához kétharmados többségre van szükséges, Sólyom László most sem egyeztet a pártokkal.

A Magyar Nemzet információi szerint nemcsak a politikától való teljes visszavonulás előtt álló Kuncze Gábor, hanem Pető Iván és várhatóan Demszky Gábor sem indul az SZDSZ ügyvivői tisztségéért, ám Kóka Jánosnak ennek ellenére akadnak újabb támogatói.

Ilyen például a "tisztséghalmozó" Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke, aki országgyűlési képviselő, tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, XI. kerületi alpolgármester, valamint különféle testületek és felügyelő-bizottságok tagja.

Szintén a gazdasági minisztert erősítheti az ügyvivői testületben Horn Gábor, Magyar Bálint, Weinek Leonárd zuglói polgármester és Wekler Ferenc Baranya megyei elnök, akit Kóka János nemrég az M6-os autópálya miniszteri koordinátorává nevezett ki.

A Világgazdaság információi szerint hetvennél több kórház fenntartója nem kívánja aláírni az új finanszírozási szerződést az OEP-pel. Jogi útra terelik az ügyet, mert nem értenek egyet az egészségügyi miniszter egyoldalú kapacitásmérséklési döntésével.

Ezek a kórházak rosszul járhatnak, mert a tb - a tervek szerint - a csökkentett kapacitásoknak megfelelő teljesítmény után járó pénz 70 százalékát utalhatja csak át nekik a gyógyítás költségeire, illetve azért, mert kizárják magukat a 7,5 milliárdos szerkezetátalakításra kiírandó pályázatból.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy az Európai Unión belül a kelet-közép-európai térség országait fenyegetné leginkább egy esetleges elhúzódó globális részvénypiaci visszaesés, aminek következtében lassulhatna a növekedési ütemük és gyengülhetnének a devizáik - mutat rá az Európai Bizottság jelentése.

A térség kormányainak ezért vissza kell fogni kiadásaikat, meg kell erősíteni igazságszolgáltatási rendszerüket és javítaniuk kell a vállalatirányítási rendszereken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×