Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Mélyponton Gyurcsány népszerűsége, szárnyal a Fidesz

A Medián adatai szerint tovább nőtt a különbség a két nagy párt támogatottsága között. A teljes népességen belül az MSZP támogatottsága 5 százalékponttal csökkent, a Fideszé hattal nőtt.

A közvélemény-kutató cég által március 2-dika és 6-dika között készített reprezentatív felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz támogatottsága 59, míg az MSZP-é 30 pont. Ebben a körben egyetlen másik párt sem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt.

A teljes népességen belül az MSZP támogatottsága egy hónap alatt 5 százalékponttal csökkent, a Fideszé pedig 6 százalékponttal emelkedett.

A Medián - a HVG-ben megjelent elemzésében - a politikusok megítéléséről azt írta: a mérsékeltnek tartott fideszes politikusok népszerűsége nőtt, a kormánypártiaké pedig néhány kivételtől eltekintve csökkent.

Az immár szocialista pártelnökké is választott Gyurcsány Ferencről kormányfővé választása óta most mondták a legkevesebben, hogy szívesen látnák fontos politikai szerepben.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×